Mit jelent a Nagy-Britanniában élők számára a 2016-os új brit költségvetés? 1

Az elmúlt 12 hónapban ez a 3. költségvetési terv, amelyet George Osborne pénzügyminiszter előterjesztett. Ha azt gondoljuk, hogy az eddig meghozott változtatások miatt már nem sok történhet, ami hatással lehet a pénzügyi helyzetünkre, hát rosszul gondoljuk.

_88785048_finances2016

A márciusi és júliusi költségterveket, ill. az őszi nyilatkozatot követően, a pénzügyminiszter újabb, fontos terveket jelentett be. Osborne 62 perces beszédében a központi szerepet az adó és a megtakarítások játszották.

Miről is szólt pontosan ez az igen fontos beszéd, amely hatással van az emberek pénzügyi helyzetére?

Az új terv — amely a 39. életévüket be nem töltötteket érinti a leginkább — bevezeti az ún. „Lifetime ISA”-t (Individual Savings Account), vagyis, az egyéni megtakarítási számlát. Az ISA tulajdonképpen, a megtakarítások adómentes csomagolása. Más szavakkal, a pénzt nem adóztatják meg, amikor a számlatulajdonos leveszi a számlájáról. Az ISA egyébként, már több formában létezik.

Az új terv szerint, azok, akik 2017 áprilisáig még nem töltik be a 40. életévüket, akár £4,000-ot is képesek lesznek megtakarítani minden évben a Lifetime ISA számlájukon, ráadásul 25% hozzájárulást kapnak majd a kormánytól minden évben. Így, minden megtakarított £4-hoz a kormány extra £1-ot ad. Ez a hozzájárulás addig tart, amíg az illető be nem tölti az 50-et. Az ISA-t bármilyen befektetési formába be lehet illeszteni.

Azonban, feltételekhez szabják a megtakarítás elköltésének a módját. A Lifetime ISA számlatulajdonosok hozzá tudnak majd férni az alap egészéhez, beleértve a kormány által nyújtott hozzájárulást is, adómentesen, akkor, ha egy új otthont akarnak venni, akár £450,000 értékben, ill. akkor, ha végzetes betegségben szenvednek, vagy ha már betöltötték a 60. életévüket. Elég magas büntetések várhatók, ha a számlatulajdonosok máskor nyúlnak hozzá az ISA számlájukon lévő megtakarított pénzükhöz.

Így, lényegében választás elé kerülnek a 40 év alattiak, akiknek el kell dönteniük, hogy inkább házra takarítsanak-e meg, vagy nyugdíjra. Ezen kívül, így sok fiatalnak el kell döntenie, hogy inkább az ISA rendszerben akarnak-e megtakarítani, a kormányi hozzájárulással, vagy inkább maradnának a hagyományos nyugdíjnál a munkáltatói hozzájárulással, vagy mindkettő. Az éves ISA limit az ISA rendszert használók számára, az összes korcsoportot beleértve £15,000-ról £20,000-ra fog emelkedni.

Mit jelent ez a költségvetési terv az adóra nézve, amit fizetünk?

A személyi juttatás, vagyis personal allowance összege emelkedni fog. Ez az a jövedelem, amely után még nem kell adózni. Ez az összeg jelenleg, 2016 április 5-ig £10,600. Azt már tudjuk, hogy ez limit áprilisban £11,000-re fog növekedni a legalacsonyabb adóküszöbbe esők számára. 2017 áprilisára pedig már £11,500 lesz — jelentette be a pénzügyminiszter.

A könyvelők szerint, ez a 2017-es változtatás évi £180-tal, vagy heti £3.46-tal fogja csökkenteni az adót az alsó kategóriás adófizetők számára, összehasonlítva a jelenlegi £10,600-os személyi juttatással. A magasabb adóküszöb £43,000-ra emelkedik majd áprilisban, és Osborne legutóbb kijelentette, hogy ez a limit £45,000-ra fog felszökni a következő év áprilisában. A konzervatív párt megígérte, hogy 2020-21-re £12,500-ra emelik az adómentes küszöböt. A magasabb szintű adóküszöb pedig £50,000-ra nő majd 2020-21-re. Az alsó szint ugye adómentes, az első adósávban 20%-ot, a másodikban pedig 40%-ot adózunk, ahogy eddig is.

A mindennapi kiadások emelkedni fognak-e?

A pénzügyminiszter bejelentette a cukor illeték bevezetését, amelynek hatására változhat a cukortartalom a szénsavas italokban. Azonban, a pénzügyminiszter elismerte, hogy ennek hatására drágulhatnak a szénsavas italok árai. Ez az új illeték csak két év múlva lép majd érvénybe.

Mi van az alkohol és a dohány adóval?

A sör és a cider illetéket újra befagyasztják. A whiskey és egyéb szeszes italok illetékei szintén befagyasztásra kerülnek. A bor és egyéb alkoholos italok illetékei az inflációval arányosan fognak növekedni. A dohány jövedéki adója az infláció fölötti 2%-ig fog növekedni.

Mennyibe fog kerülni az autó-/motorvezetés?

Jó hír, hogy az üzemanyag illetéket újra befagyasztják. Azonban, növekedni fog az Insurance Premium Tax, vagyis, a biztosítási díj. Ezt utoljára 6%-ról 9.5%-ra emelték novemberben. Osborne bejelentése szerint, ez most 10%-ra fog emelkedni.

Ennek hatására az egészségügyi, otthon- és kisállat biztosítási költségek is emelkedni fognak. Az életbiztosítás ez alól kivétel. Az így összegyűjtött pénz az árvízvédelemre lesz fordítva — jelentette ki a pénzügyminiszter. Osborne, mindezeken kívül, azt is közölte, hogy 2018-ra a felére fog csökkeni a Severn Bridge-en való átkelés illetéke, amely jelenleg £6.60.

Mit jelent ez a költségvetés az ingatlanpiac számára?

Ahogyan azt már néhányan feltételezték, az új Lifetime ISA hatására, hosszú távon megnő majd a kereslet az ingatlan piacon, mivel az emberek jobban tudnak majd félretenni a kormány hozzájárulásával és könnyebben juthatnak hitelhez.

A legközelebbi jövőben, a több mint 15 ingatlannal rendelkező befektetők nem fognak megmenekülni a 3%-os pótbélyegilletéktől, amelyekkel más főbérlők már szembesülnek.

Mit is tudunk már eddig?

Számos, fontos változást hoztak az előző költségvetésben és az őszi nyilatkozatban, amelyek hatással vannak a pénzügyi helyzetünkre.

A folyamatban lévő változtatások a fogyatékkal élők számára történő jóléti kifizetések területén, jelentős összegeket fognak megtakarítani a pénzügyminiszternek, amit többen kritikus szemmel néznek. A kritikusok szerint radikálisak a változások a fogyatékkal élők megtakarításának a megadóztatásában, amely április 6-tól lesz hatályos. Ezen kívül, sérelmezik az április 1-jétől érvénybe lépő 3%-os pótbélyegilletéket a kiadni szánt ingatlanok vásárlására, amely április 1-jén lép érvénybe. Szintén, kritizálják az állami nyugdíj új rendszerét azok számára, akik április 6-tól mennek nyugdíjba.

A kormány, ezen kívül, bejelentette az ún. Help to Save Scheme-et, vagyis egy megtakarítási tervet az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára.    Forrás: http://www.bbc.co.uk

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után