„Mindenkit megölök a gépen” – fenyegetőzött és a vészkijáratot  is ki akarta nyitni egy utas a Ryanair angliai járatán 1

A Ryanair légitársaság egyik utasát örökre eltiltotta a járatain való utazástól, miután a gépen azzal fenyegetőzött, hogy minden utast megöl, és néhány utas elmondása szerint a vészkijáratot is megpróbálta kinyitni, mielőtt lefogták volna.

A férfi, akinek a nevét egyelőre még nem hozták nyilvánosságra, az egyik Manchester városából induló gépen utazott, melynek végcélja Gran Canaria volt. Az utazás során eddig nem tisztázott okokból rendkívül agresszívvá vált. Több utasnak is nekiment, de az utaskísérőkkel is balhéba keveredett, és többek elmondása szerint több tárgyat is a padlóhoz vágott az „ámokfutása” során.

„Mindenkit megölök a gépen” – fenyegetőzött és a vészkijáratot  is ki akarta nyitni egy utas a Ryanair angliai járatán 3

A dulakodás és veszekedés közepette sikerült megkaparintania egy poroltót is. Ezt követően pedig elkezdett fenyegetőzni, hogy azzal látja el az egyik fiatal légi utaskísérő hölgy baját. Az említett 27 éves Jodie Fishernek a nővére is ott dolgozott azon a járaton, amikor a helyzet eldurvult.

A lány arról is beszámolt, hogy a pasas megpróbálta kinyitni az egyik vészkijáratot, a dulakodás közben pedig letépte az óráját a csuklójáról, a nővérébe pedig beleharapott.

Mindezek után sikerült több utas és a személyzet több tagjának együttes erejével földre vinni és lefogni a balhézó utast.

„Mindannyiótokat meg fogom ölni…. Ó viccesnek találod? Felgyújtom a házadat, majd meglátod… megígérem. Mindannyiótokat, ha kell egyesével fogom megölni, és ne gondoljátok hogy hülyéskedek.” – ilyen és ehhez hasonló dolgokat ordibált a férfi, ami a felvételen is hallható.

A május 4-ei járatot a landoláskor már a rendőrök várták, és a feszültséget keltő utast ők vitték le a repülőgépről. Azt, hogy a férfi ezért milyen büntetésben fog részesülni, egyelőre nem tisztázott.

„Az utasaink és az alkalmazottaink biztonsága számunkra a legfontosabb dolog. Ezt az utast örökre kitiltottuk a járatainkról, és az ügye mostantól a helyi rendőrség felelőssége.” – írta a fapados légitársaság az incidensről közzétett jelentésében.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után