Amikor megzavarnak, miközben éppen egy nagyon fontos álláspontot fejtesz ki, az frusztráló. Amikor ez akkor történik, mikor élő egyenes adásban interjúvolnak meg éppen, az már egyenesen fájdalmas. Szerencsére Robert E. Kelly BBC-s tudósítónak sikerült megőriznie a hidegvérét.

dmvidpics-2017-03-10-at-12-06-25

Kelly-t, aki éppen Busanból jelentkezett be élőben a BBC Worldön, a két rosszcsont, de tündéri gyereke zavarta meg az interjú kellős közepén. „Azt hiszem, az egyik gyereked épp most sétált be” – mondta a kérdező, akit hallhatólag szórakoztatott a jelenet. A kicsi teljesen vidáman totyogott be a szobába, csak hogy aztán az apukája, aki nem értékelte az akciót különösebben, hátrébb tolja.

Eközben viszont megérkezett a másik kicsi is, aki egy járókában rugózott be a képbe, készen arra, hogy debütáljon a nemzetközi tv-n. Ekkor jelent meg a halálra vált anyuka, vagy babysitter, akinek valószínűleg figyelnie kellett volna a gyerekekre, és biztosítani, hogy pontosan ez a jelenet ne történjen meg. Hoppá.

https://www.youtube.com/watch?v=QU48FaWx7cM

A férfi éppen a dél-koreiai elnök helyzetéről tartott értekezést, amikor a gyerekei úgy döntöttek, őket ez nem érdekli különösebben. Kelly-nek egyébként végig sikerült megőrizni a hidegvérét, és folytatni a megkezdett beszámolót, igaz közben az interjúztató, aki láthatóan jól szórakozott, megjegyezte, hogy „Mindenre van egy első alkalom.”

A Twitter persze teljességgel el volt bűvölve a videótól.    Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com