48 órán belül megkezdődhet Nagy-Britannia kilépése az EU-ból 1

Lehetséges, hogy Theresa May már kedden aktiválni tudja az 50. cikkelyt. Az Alsóházban hétfőn fogják megvitatni a képviselők, hogy elfogadják-e a Lordok két kiegészítését. Ez pedig akár úgy is alakulhat, hogy megnyílik az út a miniszterelnök előtt, és másnap már megkezdheti a kilépési folyamatokat.

stream_img

Az egyik kiegészítés „értelmes” szavazati jogot adna a képviselők kezébe a tárgyalások végén, a másik pedig garantálná az országban élő uniós állampolgárok jogait a jövőben. A Brexitet tehát már az is eltolná megint, ha akár 10 konzervatív képviselő szavazna a kormány ellen, vagy tartózkodik a szavazástól. David Davis azonban kijelentette, ragaszkodni fognak hozzá, hogy a törvénytervezet maradjon érintetlen.

„Akárhogy is szavaztak az emberek a népszavazáson, a többség azt akarja, hogy a miniszterelnök végre haladhasson a munkákkal. A parlamentben pedig 4 az 1-hez arányban engedték át a törvényt, ami lehetővé teszi a kormánynak, hogy minden megkötés nélkül haladhassanak. Azt kérem a képviselőktől, hogy érintetlen formában küldjék vissza a törvényjavaslatot a Felsőházba, hogy elkezdhessünk építeni egy erős, globális Britanniát, és egy erős, új partnerséget az Unióval.”

A konzervatív Alistar Burt és Jeremy Lefroy biztosította az embereket egy nyílt levélben a Mail on Sunday-ben, hogy nincs már rá reális esély, hogy az ország az EU-ban maradjon. „Nincs az a szívtelen cselszövés, ami eltéríthetné az Alsóház időbeosztását, és felhasználhatná az 50. cikkelyt, hogy visszafordítsa a népszavazást. Az egyedüli, amiben eltökéltek vagyunk – azután egyébként, hogy a kilépési kampány erős támpillére is volt az „irányítás visszaszerzése” -, hogy a parlamentnek szerepe kell, hogy legyen a Brexit tárgyalások végén. Ha születik valamilyen megegyezés az EU-val, vagy ha nem születik megállapodás, annak hosszútávon aggasztó következményei lehetnek. Abszolút logikus, hogy a parlamentnek mindkét esetben legyen beleszólási joga, de a kormány ennek eddig kitartóan ellenállt, azt állítva, csak visszavetné a tárgyalásokat.”

Donald Tusk azt mondta, az Unió körülbelül 48 órán belül válaszolni fog May formális levelére az 50. cikkely életbe léptetéséről, amint ez megtörtént, és kezdetét veszi majd az Unió történetének legkomplikáltabb tárgyalássorozata. Ezt követően a vezetők feltehetőleg áprilisban ülnének össze, véglegesíteni kilépési menetrendet, de persze ehhez May-nek az ígéretéhez híven március végéig aktiválnia kell az 50. cikkelyt.

Ha viszont a miniszterelnök nem lép ezen a héten, sok tanácsadó úgy érzi, az már vészesen közel van az általa megadott március végi határidőhöz. Brüsszelben May egyébként megjegyezte, hogy egyáltalán nincs kedve tovább várni, és meg kell kezdeni a kilépést, amint lehet. A Brexit alakulásáról még itt és itt olvashatsz.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com  

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után