Meztelen étterem nyílt pár hete Londonban 1

A ruhák viselete csak mint egyéb lehetőség szerepel az étterem szabályzatában, amely idén nyáron mindössze néhány hete nyitotta meg a kapuit a brit fővárosban.

the-bunyadi-1310x870-1300x867

A The Bunyadi étterem, ami alig több, mint egy hónapja nyitott meg, arra bátorítja az összes ide érkező vendéget, hogy szabaduljanak meg ruháiktól és anyaszült meztelenül élvezzék az ízlésesen tálalt gasztronómiai csodákat. Az étteremben van egymástól elkülönített ruhás, és meztelen szekció is. Az érkező vendégeket egy öltözőbe irányítják, ahol megszabadulhatnak öltözetüktől és mindenki kap egy köntöst, amit ha akarnak, magukon hagynak, ha pedig nincs mit szégyellniük, akkor akár le is vehetik.

Az étterem természetesen nem tartozik a legolcsóbbak közé. Egy három fogasos menü £38.99 /fő, míg az öt fogasos verzió £58.99.

bunyadi

“A pincérnőnk nem viselt semmit, kizárólag egy jól elhelyezett fügefa levelet. Széles mosollyal az arcán kísért bennünket a kis elkerített étkező részlegünkbe, ahol gondolkodás nélkül ledobtuk magunkról az öltözőben kapott köntöst. Az ötfogásos menünk hű maradt a természetesség koncepciójához. A pislákoló gyertyafényben épphogy lehet látni az ételt, ami különleges hangulatot varázsol. Az ételek vagy nyersen vagy grillezve érkeznek és választhattunk vegetáriánus és normális  menü közül.” – mesélte élményeit az egyik ide látogatott pár.

download (1)

Az elképzelés az volt, hogy ez az étterem teljes mértékben mentes legyen a modern világ kötöttségeitől. Az étteremben a legtisztább, organikus élelmiszerekből készült ételeket lehet fogyasztani, ízlésesen, igényesen elkészítve. A ruhák mellett az elektromos berendezések is ki vannak tiltva, így lámpafény helyett gyertyák világítanak, és a mobilját se nyomkodhatja senki, ugyanis azokat sem szabad használni.

image (2)

„Az ételek közt volt a lazactól elkezdve a mindenféle grillezett és szárított zöldségek és gyümölcsökig minden. Az organikus és rendkívül finom borokat is érdemes kiemelni, és külön meglepetés, hogy az evőeszközök vagy kenyérből, vagy zöldségből készülnek, és meg lehet őket enni. Szívesen megörökítettük volna az élményt, de az étterem szabályzatának része, hogy a telefonokat és egyéb elektromos kütyüket nem használhatjuk. Ez nem arról szól. Aki a nagy zabálásokér megy étterembe az csalódni fog mert az adagok nem nagyok, de cserébe finomak és egyediek.”

5763ef771500002b0073b210

Rengetegféle hús és vega étel is található az étlapon. Ősemberek módjára lehet nyílt tűzön grillezett steak-eket zabálni és kézzel készült agyagedényekben tálalják az elkészült finomságokat. Az evőeszközeink ehetők, és a gyertyafénnyel megvilágított kis szobákban és kis termekben az asztalok bambusz és egyéb, vesszőből font elválasztókkal vannak elszeparálva.

160615110559-bunyadi-video-thumbnail-full-169

„Mi abban hiszünk, hogy az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy a létező „legtisztábban” élvezhessék az estét és az ételt: nincsenek vegyszerek, sem mű és giccses színek, nincs elektromos áram, sem gáz, se okostelefonok, és még ruhákra sincs szükség, ha ez a vendégek óhaja. A cél a teljes felszabadulás.” – mesélte Seb Lyall, az étterem koncepciójának megálmodója.

download

Itt találjátok a hely weboldaált és egyben itt lehet asztalt foglalni is, azonban készüljetek fel, hogy több mint 10 ezer ember regisztrált már a nyitás előtti hónapokban. A hely címe egyébként 18 Harper Rd, London SE1 6AD, és a legközelebb lévő metrómegállók Elephant and Castle vagy pedig Borough.         Forrás: http://www.timeout.com/

[fblike]

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után