Megerőszakoltak majd kiraboltak egy nőt fényes nappal Londonban 1

Egy középkorú nőt kirabolt és megerőszakolt a támadója miközben egy késsel fenyegette, London egyik dél-keleti felén lévő parkjában.

Megerőszakoltak majd kiraboltak egy nőt fényes nappal Londonban 3

Az áldozat, aki a jelentések szerint egy a 40-es éveiben lévő nő volt, épp a Sutcliffe Parkon sétált keresztül gyanútlanul, Kidbrooke-nál, amikor megtámadták és kést fogtak rá, derült ki a rendőrségi jelentésből. Az esemény után az erőszakoló kereket oldott, de a nő táskáját is magával vitte.

Az incidens szerda délután történt valamikor negyed 3 környékén, vagyis a férfit az a tény sem tántorította el szörnyű cselekedetétől, hogy fényes nappal volt.

Az egyik szemtanú beszámolt az esetről és elmesélte, hogy többen is hallották a nő sikítozását, és szinte egyszerre kezdett el több ember is a hangok irányába rohanni. A 19 éves Abby Nicole épp a kutyáját sétáltatta a parkban a barátjával és egy ismerősével, amikor meghallották a kiabálást.

„Félelmetes sikítást hallottunk, olyat, amin hallatszik, hogy nem csak hülyéskedik az illető. Mind a hárman éreztük, hogy valami nagy gáz van és azonnal a hangok irányába kezdtünk szaladni. Láttuk, ahogy egy férfi menekül, egy másik pedig rohan utána és üldözi. Ekkor láttuk meg a nőt, aki a fűben ülve sírt. Egyből odasiettünk hozzá. Azt mesélte nekünk, hogy egy fiatal fekete férfi ment oda hozzá, aki kést rántott, megragadta és berángatta a bokrok közé. Ezek után erőszakkal közösült vele, majd elvette a pénzét a táskáját és a telefonját és rohanni kezdett vele.”

A rendőrség szóvivője szerint a nőt ezután kórházba szállították, ahonnan azóta már ki is engedték.

„A tettesről annyit lehet tudni, hogy egy 20-as éveiben lévő fekete férfi. Sötét ruhát viselt és JD Sports-os táska volt nála.” – nyilatkozta a Scotland Yard egyik rendőrtisztje.

Az ügyben nyomozás indult és a rendőrség mindenkit arra kér, hogy ha rendelkezik bármilyen infóval, ami hasznos lehet, akkor hívja a 101-et vagy szolgáltasson információt névtelenül a crimestoppers weboldalán.         Forrás   Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után