Már több mint 100 ezren írták alá azt a petíciót, amely arra szólít fel, hogy az üzletek maradjanak zárva karácsony napján. Az egy hónapja elindított petíció arra kéri az embereket, hogy tartsák tiszteletben a Karácsonyt, mint vallási ünnepet, és hogy a kiskereskedelemben dolgozók is együtt ünnepelhessék azt a szeretteikkel.
A kampányt Ian Lampworth, ketteringi pék indította el azzal a céllal, hogy ebben az időszakban lekerüljön a hangsúly a forgalmazásról. „Felejtsétek el azt, hogy pénzt csináljatok ezen a napon, és koncentráljatok inkább arra, hogy több emléketek legyen azokkal, akiket szerettek.” — mondta.
A „Stop shops opening on Boxing Day!” felszólítású petíció annak érdekében érvel, hogy a kiskereskedelemben dolgozók hosszabb szünetet kaphassanak a karácsonyi időszakban. Ha az aláírások elérik a 150 ezret, a petíció egyenesen Theresa Mayhez kerül.
„Bár nem mindenki tekinti a karácsonyt vallási ünnepnek, attól még tiszteletben kell tartani azt, mint olyant, és a kiskereskedelemben dolgozóknak (akik olyan keményen dolgoznak azon, hogy ebben az időszakban nagy legyen az eladás), meg kell adni az őket megillető időt a családjukkal, hogy együtt pihenhessenek és élvezzék az ünnepet, mint mindenki más.” — áll a petícióban.
30-40 évvel ezelőtt, az üzletek hosszabb időre maradtak zárva az ünnepi időszakban. Manapság az a trend, hogy a kiskereskedők kiterjesztik az eladási időszakukat. Ezért korán nyitnak december 25-én, hogy a fogyasztókért versengjenek, és ezért arra kérik a dolgozóikat, hogy térjenek vissza a munkába, néha mindössze egyetlen szabadnap után. Az egyik aláíró, aki elmondása szerint közel 10 éve a kereskedelem területén dolgozik, azt mondta, hogy inkább több időt töltene otthon a fiával, de a szerződése szerint köteles megjelenni a munkahelyén karácsonykor.
„Nem vagyok orvos, aki megmentheti valaki életét. Eladó vagyok. Ruhákat és háztartási cikkeket adok el embereknek, akiknek őszintén szólva, nincs életük karácsonykor.” — tette hozzá az eladó.
Egy másik aláíró szerint, „undorító, hogy az üzletek még mindig mennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy nyitva tartsanak karácsonykor. Kivéreztetik a dolgozókat a karácsonyt megelőző időszakban.”
Mások „kapzsinak” nevezték a munkáltatókat a hosszú órákért. Évszázadokkal ezelőtt, amikor véget ért a karácsonyi ünnep, az előkelők csomagokat adtak a szolgálóiknak és a kereskedőiknek. December 25. hivatalos ünneppé vált, és az üzletek, vállalkozások bezártak az Egyesült Királyság egész területén.
Manapság, ezen a napon viszik vissza sokan előszeretettel a nem kívánt karácsonyi ajándékukat visszatérítést remélve. A kereskedések azt remélve, hogy egy kicsivel több pénzt tudnak kihúzni az emberek zsebéből ezen a napon, nagy leárazásokat tartanak, egyúttal megpróbálva megszabadulni az eddig eladni nem tudott szezonális áruktól. Az egyik kiskereskedésben dolgozó menedzser elmondása szerint, 15 éves kora óta egyszer sem töltötte a karácsonyt a családjával.
„Szenteste korán kell lefeküdnöm, mivel kimerült vagyok a karácsonyi árusítás előkészítésétől; karácsony napján pedig szintén korán kell lefeküdnöm, és így nem tudok együtt lenni a családommal és nem tudok koccintani sem velük, mivel végig dolgozok Újévig.”
Patrick O’Brien szerint, akadnak olyan kiskereskedések, amelyek bár pozitívan viszonyulnak a petícióhoz, mégsem valószínű, hogy bezárnak majd.
„Néhány kereskedés láthatja a zárva tartás előnyeit a személyzeti morált tekintve, akik így szünetet kapnak. Azonban, ez még mindig egy egész fontos nap a kiskereskedők naptárában. Nem sértené őket, ha mindannyian megtennék, de sajnos, ha néhányan bezárnak, és néhányan nem, az pénzügyileg hatással lenne azokra, akik ezt nem teszik meg.”
A British Retail Consortium szerint, a vállalkozások továbbra is a vásárlók igényeire fognak válaszolni, elutasítva a nyitvatartási idővel kapcsolatos kéréseket, amelyet „az ügyfelek igényeire és preferenciáira” alapoznak.
A petíció megegyezik a Sainsbury’s karácsonyi reklámjával, amely hasonló témáról szól. A reklámban egy magát túldolgozó apuka hosszú órákat áll kígyózó sorokban a munkahelyén — egy játékgyárban —, a vonat pedig késik, amit sok beutazó megtapasztal ilyenkor.
A petíció egy olyan időszakban vette kezdetét, amikor a kereskedők újragondolják a karácsonyi eladási stratégiáikat. Az előző évek fekete pénteki kiárusításai óriási tömeget vonzottak és káoszt okoztak az áruházakban. A tavalyi év viszonylag csendesebb volt, de a kereskedések még mindig azon vannak, hogy a legtöbbet hozzák ki a vásárlók lelkesedéséből. Ha egyetértetek a petíció céljával, itt írhatjátok azt alá. Forrás: evening standard Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com