Az értesülések szerint a férfi épp fotókat készített, amikor az egyik hullám ledöntötte a lábáról és besodorta a part környékéről.
Egy magyar származású férfit mentettek ki a tengerből Írországban, Co. Clare területén. Sajnos hiába sikerült a vízből kimenteni, a férfi életét már nem tudták megmenteni, ugyanis nem sokkal később, még aznap belehalt a sérüléseibe.
A hírek és elbeszélések alapján annyi kiderült, hogy a harminc éves illető épp fotókat készített egy szikla tövénél Creeragh-nál, valahol Kilkee mellett. Ekkor történhetett, hogy az egyik hullám kibillentette egyensúlyából, és besodorta a mélyebb vizekbe.
Az egyébként Budapestről származó férfi a környékbeli Oranmore településen lakott.
A turisták által sokat látogatott helyszín nincs messze a Dunlicky vártól és köztudott róla, hogy a horgászok és fotósok előszeretettel látogatják.
A férfi az egyik szikla tövéhez mászott le, és ott készített fényképeket, amikor az egyik hullám hátulról meglökte. A párja is vele volt, amikor a baleset bekövetkezett. A mentő egységet egy épp arra járó szemtanú hívta ki.
A mentőkhöz a segélyhívás délután fél négykor érkezett be január 13-án. A férfi keresésére egy mentőhelikoptert is a helyszínre rendeltek.
Elmondásuk szerint a helyszínre érkezésük után nemsokkal a helikopterből meg is látták a vízen hánykolódó személyt. Azonnal a segítségére siettek és a férfit behúzták a tengerből a mentőhelikopter fedélzetére.
Ezt követően a University Hospital Limerick nevű kórházba repültek vele, sajnos azonban megmenteni már nem tudták. Még aznap belehalt sérüléseibe. Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás Forrás