Magyar Érdekképviselet alakul Angliában 1

Egy jogilag legitim és hivatalos érdekképviselet még nagyon hiányzik az angliai magyaroknak, hisz ez nagy segítség, ha nem tudjuk, hogy mit tegyünk ha a munkáltató nem fizeti ki a bérünket, vagy a landlord-unk valamilyen helyzetben jogtalanul járt el ellenünkben, esetleg ha diszkriminálnak bennünket bármilyen szinten téren, vagy mikor és kinek a segítségével állhatunk ki jogainkért például egy szoba vagy ingatlan bérlésnél.

magyar érdekképviselet

Szükséges, hogy kiálljanak értünk is és, hogy olyanok képviseljék az érdekeinket, akik tudják hova kell fordulni!

A kezdeményezés

Január 26-án kezdett terjedni a hír arról egy fórumban, hogy a szervezkedés megkezdődött. 2 óra alatt több száz hozzászóló került elő és a 2 ötletgazda bizony komolyan gondolja! Pontos Zoltán és Szabó Gergely valószínűleg most is éppen a hozzáértő embereket kutatja, hogy minél hamarabb realizálják a gondolatot és várják a támogatást minden fronton!

Elsők között jelentkezett Randall Tünde, – aki mögött egy angol jogi cég van – hogy e nemes szervezet megalapításában segédkezzen, ám azóta már rengetegen jelentkeztek Londontól – Belfastig azért, hogy hozzá tegyenek a Magyar Érdekképviselet megalakulásához!

magyar érdekképviselet2

Fontos, hogy legyen egy érdekképviselet, aminek tagjaként van kihez fordulni, ha baj van. Ez nem újdonság, hisz rengeteg nemzetnek van saját érdekképviselete az afgánoktól a lengyelekig. Egy londoni magyar étterem tulajdonos is felfigyelt a szervezkedésre, így ad otthont az első megbeszélésnek a Betty’s Kitchen.

Továbbra is várnak mindenkit, aki támogatja a kezdeményezést. A legrövidebb úton úgy juttok el hozzájuk jelenleg, hogy IDE kattintotok! 😉 A honlapjuk is már tervezési fázisban van, de ameddig nem hivatalosították az ügyet, addig nem jár a .org.uk domain, másik domain-en pedig legálisan működő szervezet nem lehet hivatalosan az Egyesült Királyság területén.

Az első gyűlés, hogy a szervezet alapjait megfogalmazzák – szombaton várható, ahol az ötletgazdák és az addigra összeválogatott hozzáértő és lelkes szerveződők találkoznak.

Tehát aki szeretne részt venni a szervezésben, vagy az érdekképviselet tagjaként, annak előnyeit élvezni – az ne habozzon! KATTINTSON , és vegyen részt benne!

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: AMRH

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után