Képzelj el egy vasárnap reggeli jelenetet egy angliai magyar családban. A konyhában rotyog a húsleves, anya magyarul kérdezi: „Hozod a tányérokat, kicsim?” Mire a válasz: „Okay, I’ll do it in a sec.” És te ott állsz, fakanállal a kezedben, és hirtelen egy kicsit összeszorul a szíved.
Ez az a pillanat, amit minden külföldön élő magyar szülő előbb-utóbb átél. A gyerek már angolul (vagy épp németül, hollandul, franciául) válaszol. Nem rosszindulatból. Nem tiszteletlenségből. Egyszerűen csak ez lett a természetes.
„Ez a nyelve, anyukám.” – De mi van az én nyelvemmel?
A kétnyelvűség alapvetően áldás. A világ kinyílik a gyerek előtt, könnyebben boldogul az iskolában, és felnőttként is előnye lesz ebből. De szülőként néha úgy érezzük, hogy miközben a gyerek nyer valamit, mi veszítünk. Nem ért már mindent a magyar mesékből. Nevet ugyan a „Mézga Gézán”, de inkább a „Peppa Piget” idézi. Az „anya” szó is néha „mum”-má válik.
És közben kúszik be az a gondolat: vajon elveszítem őt? Vajon nem fogja érteni, hogy mit jelent magyarnak lenni?
A nyelv nemcsak eszköz, hanem kapocs is
Amikor a gyereked nem tudja pontosan, mit jelent az, hogy „köszi szépen”, amikor az „igen” helyett már automatikusan azt mondja, hogy „yeah”, akkor nemcsak a nyelvről van szó. Hanem a történeteinkről, a családi viccekről, a nagyi paprikás csirkéjéről, amit csak „that red stuff”-ként emleget.
A nyelv híd – köztünk és köztük. És ha ez a híd megrepedezik, úgy érezhetjük, hogy egy kicsit távolabb kerülnek tőlünk.
De van remény – sőt, van erő
A gyerekek hihetetlenül alkalmazkodók. Ha következetesen magyarul beszélünk hozzájuk otthon, ha magyar mesét olvasunk, ha elvisszük őket magyar rendezvényekre, ha nyaranta hazavisszük őket a nagyihoz, akkor a nyelv nem tűnik el. Lehet, hogy nem mindig válaszol magyarul – de érti. Érti, és megőrzi.
És talán később, amikor kamaszként vagy felnőttként visszatekint, azt fogja mondani: „Köszi, anya, hogy nem adtad fel. Mert a magyarság bennem van, még akkor is, ha néha elbújt.”
Záró gondolat
Magyar anyukának lenni külföldön nem egyszerű. Folyamatos egyensúlyozás a beilleszkedés és a gyökerek megtartása között. De minden magyar szóval, amit kimondunk, minden népdallal, amit eléneklünk, és minden túrórudis csomaggal, amit a nagyi küld – egy kicsit továbbadjuk önmagunkat. Mert végül is, lehet, hogy a gyerek angolul válaszol, de a szíve egy kicsit akkor is magyar marad.