Az energiaválság hétfőn még tovább súlyosbodott az Egyesült Királyság területén, és ennek most áldozatul esett az egyik legnagyobb szolgáltató is, a Bulb amelynek nagyjából 1.7 millió ügyfele van.
A vállalat messze a legnagyobb energiaszolgáltató a szigetországban azok közül, amelyek idén csődbe mentek a megugró nagykereskedelmi energiaárak közepette. A Bulb továbbra is ellátja 1,7 millió ügyfelét, miközben a szakértők megpróbálják kitalálni, hogyan tovább. A tervek közt szerepel olyan megoldás is, mint az eladás vagy az ügyfelek más beszállítókhoz való átadása. Az ügyfelek számlaegyenlege védve lesz, nyugtatott meg mindenkit Bulb.
Az Bulb összeomlására azután került sor, hogy a kormány, az Ofgem energiaszabályozó hatóság és a potenciális vásárlók közötti tárgyalásokon nem sikerült megállapodni. Körülbelül 4 millióra tehető azon fogyasztók száma, akiknek az energiaszolgáltatója idáig összeomlott.
„Továbbra is működni fogunk a szolgáltatás és a tagok ellátásának megszakítása nélkül. Ha Ön Bulb-tag, ne aggódjon, mivel az energiaellátása továbbra is biztosítva lesz, és minden számlaegyenlege továbbra is védve van.” – nyilatkozta a Bulb egyik szóvivője.
A Bulb lesz az első olyan cég, amely teszteli az Ofgem speciális direkt ilyen szituációkra kifejlesztett rendszerét. A kisebb megszűnt beszállítók ügyfelei eddig a rivális cégekhez kerültek. A mai napig az Avro Energy volt a legnagyobb az energiaszolgáltatók közt, amelyek összeomlottak, 580 000 ügyféllel.
Gillian Cooper, a Citizens Advice energiapolitikai részlegének vezetője a következőket mondta: „Amikor az ország hetedik legnagyobb energiaszolgáltatója dől be, akkor itt az ideje komolyan elgondolkodni a piac helyzetét és annak szabályozását illetően. Nyilvánvaló, hogy reformokra van szükség ahhoz, hogy ne a fogyasztók és az adófizetők járjanak pórul a szállítói mulasztások miatt a jövőben.”
A Bulb nehézségeivel kapcsolatos kérdésre Boris Johnson miniszterelnök hivatalos szóvivője azt mondta, hogy az Ofgem „gondosan” figyeli a magas energiaárak hatását. Összesen már több, mint 20 energiaszolgáltató omlott össze a szigetországban, amelyeknek listáját itt találod.
Az árak több dolog együttes hatásának köszönhetően nőttek meg ennyire, mint pl. a hideg tél és a forró nyár, az idei évben meglehetősen kevés szél, valamint karbantartási munkák és egy tűzeset miatti kapacitásvesztés.
Az energiaár plafon azt jelenti, hogy a jelenlegi nagykereskedelmi villamosenergia -árak mellett papíron minden egyes brit fogyasztó veszteséget termel a cégeknek. A nagy szolgáltatók át tudták ezt hidalni azzal, hogy előre rögzített áron vásárolnak áramot. De a kisebb cégeknek sajnos nincs erre lehetőségük, mert nincs meg az anyagi hátterük ehhez.
Gáz és áram a lakásunkban szerencsére továbbra is lesz, még akkor is, ha az energiaszolgáltató tönkremegy, mivel az Ofgem, az Egyesült Királyság gáz- és villamosenergia -szabályozója új szolgáltatóhoz helyez át. Ez általában néhány hetet vesz igénybe, de az energiaellátás ez idő alatt nem fog megszakadni. Forrás