Felszólították a brit pénzügyminisztert, hogy vezessen be egy olyan rendszert, amely más országok vendéglátóipari és kiskereskedelmi ágazatát is beindította. A brit kormány jelenleg azt a lehetőséget mérlegeli, amely szerint minden felnőttnek 500 GBP-t a gyerekeknek pedig 250 GBP-t adnának utalványok formájában, hogy a koronavírus által leginkább sújtott gazdasági ágazatokban elkölthessék.

A Resolution Foundation által kidolgozott javaslatok célja, amelyekről nemrégiben tárgyaltak a brit államkincstárral, a gazdasági fellendülés elindítása egy célzott vásárlási hullám beinditásával. A tervek szerint az utalványokat csak bizonyos ágazatokban lehet majd elkölteni, mint például a vendéglátás vagy a „szemtől szembeni” kiskereskedelem, szemben az online szolgáltatásokkal.

A javaslat hasonló a Kínában, Tajvanon és Máltán már sikeresen alkalmazott rendszerekhez. Áprilisban a kínai város Wuhan, ahonnan a Covid-19 járvány indult, 500 millió jüant (57 millió font) bocsátott ki, bevásárlóközpontokban, kisboltban, valamint kulturális, sport- és turisztikai helyszíneken felhasználható fogyasztási utalványokban.

A brit pénzügyminiszter, Rishi Sunak a hírek szerint nem zárkózik el az ötlettől. A Resolution Foundation azt állitja, hogy az ötlet hatékonyabb módja lenne a gazdaság újraindításának, mint egy átmeneti áfacsökkentés vagy az állam által az egyéneknek nyújtott egyszeri pénzösszeg átutalása, amelyeket a kormány az értesülések szerint szintén fontolgat.

A közgazdászok szerint az emberek bankszámlájára történő készpénzátutalás valószínűleg sok magasabb jövedelmű háztartásban megtakarításként végezné és nem kerülne elköltésre, míg az áfacsökkentés kevesebb pozitív hatást gyakorolna az alacsony jövedelmű családokra.

A pénzt utalványok által vagy intelligens kártyákon keresztül lehetne kiosztani, és a tranzakciókat akár mobiltelefonok segítségével is le lehetne bonyolítani. Az ötletgazda egyéves határidőt javasolt a pénzösszeg elköltésére. A rendszer körülbelül 30 milliárd fontba kerülne az államnak, és a Covid-19 második hulláma esetén törölhető  lenne.

A megbeszélésekben részt vevő források szerint a Kincstár 30 milliárd fontos számlát nem nagyon szeretne jelen körülmények közt egyben kifizetni és inkább először kisebb összeggel kezdene, de ha beválik, akkor nagyobb összegű utalványokat is kiosztanának mindenkinek.

A vendéglátóiparban a gazdasági aktivitás áprilisban több mint 90% -kal esett vissza, és a szakértők attól tartanak, hogy sok ágazat továbbra is súlyos helyzetben lesz, míg a társadalmi távolságtartás szabályai továbbra is fennállnak. Az Értékbecslési Ügynökség irodájának adatai azt mutatják, hogy 83 290 kiskereskedelmi, szabadidős és vendéglátóipari vállalkozás nem kapott támogatást a kormánytól.

Az Államkincstár nem volt hajlandó reagálni a téma kapcsán, mondván, hogy a kancellár majd szerdán vázolja fel „Nagy-Britannia helyreállásának biztosítására irányuló tervünk következő szakaszát”.     Forrás