Nagy-Britannia pénzügyi problémái a jövő évben is folytatódni fognak – figyelmeztetett a Nemzetközi Valutaalap. A nagy pénzügyi szervezet szakértői szerint a „makacsul” magasan szárnyaló infláció okolható a folyamatos visszaesésért.
Míg az IMF előrejelzése szerint a gazdaságnak 3,6%-ot kellett volna növekedni idén, ez a növekedés várhatóan mindössze 0,3%-ra esik vissza 2023-ban. Az Egyesült Királyság és vele együtt más országok is megemelték az alapkamatokat a közelmúltban, hogy segítsék az egyre jobban elszálló infláció megfékezését, de ez megdrágította a hitelfelvételt a háztartások és a vállalkozások számára.
Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter katasztrofális miniköltségvetése nyomán a font zuhanni kezdett és bár valószínűleg „valamelyest javítaná a gazdasági növekedést”, ugyanakkor valószínűleg „megnehezítené az infláció elleni küzdelmet” – mondta az IMF. A Bank of England által meghatározott alapkamat jelenleg 2,25%, de a döntéshozók következő, novemberi ülésén várhatóan tovább fogják emelni.
Az IMF szerint ez jövőre még jobban érezteti majd a hatását, mivel a fogyasztók visszafogják a kiadásaikat, a vállalkozások pedig lelassítják a beruházásokat, ami még lassabb növekedést eredményez. Németország és Olaszország az egyedüli olyan fejlett gazdaságok, ahol az Egyesült Királyságénál is gyengébb növekedést jósolnak 2023-ban.
Mindezek ellenére a Downing Street ragaszkodott ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban nem akarnak további megszorításokat. Arra a kérdésre, hogy Liz Truss miniszterelnök kitart-e elődje, Boris Johnson azon vállalása mellett, hogy a megszorítások korszaka nem fog visszatérni, hivatalos szóvivője azt válaszolta: igen.
Majd hozzátette: „Egyértelműen tisztában vagyunk azzal, hogy első körben a pénzügyminiszter lesz az, aki előterjeszti a középtávú költségvetési tervünket, mi pedig ennek fényében alakítjuk ki álláspontunkat. Ez egy kihívásokkal teli időszak, és jelentős, sok milliárdba kerülő beavatkozásokat hajtottunk végre annak érdekében, hogy megfelelő támogatást nyújtsunk, hogy megvédhessük az embereket ezekkel a globális kihívásokkal szemben. Nyilvánvalóan ehhez bizonyos döntésekre lesz szükség a kiadásokkal kapcsolatban, de a pénzügyminiszter lesz az, aki meghatározza ezeket.” Erre jelen állás szerint október legvégén kerül majd sor…
Az Institute for Fiscal Studies (IFS) szerint a hatékonysági megtakarítások nem lesznek elegendőek, és a szükséges mértékű csökkentéseket „rendkívül nehéz lesz elérni”. Kwarteng 2,5%-os növekedési trend elérését reméli, de az IFS/Citi elemzése szerint a brit gazdaság átlagosan csak évi 0,8%-kal fog növekedni a következő öt évben.
A Bank of England a héten újabb sürgősségi beavatkozást hajtott végre, amikor bejelentette, hogy tovább szélesíti kötvényvásárlási tervét.
Ennek ellenére Truss „elkötelezett a pénzügyminiszter által meghatározott növekedési intézkedések mellett” – mondta szóvivője. „A miniszterelnök továbbra is bízik abban, hogy a kitűzött intézkedések növekedést eredményeznek majd a gazdaságban” – tette hozzá. Forrás