Közzétették az irányíthatatlanná vált busz balesetének felvételeit 1

Több kamera is rögzítette, amint egy új emeletes busz kontrollálhatatlanul elkezd gyorsulni, fékezés nélkül áthajt egy kereszteződésen, majd egy parkoló autóba csapódik.

3buscrash2

A CCTV kamerái rögzítették a jelenetet, amint Mohammed Khalique, buszsofőr alatt váratlanul meghibásodik a jármű, majd csaknem 70 km/h sebességgel egy álló autónak csapódik. A balesetben három ember sérült súlyosan, köztük a buszsofőr is, akit úgy kellett kivágniuk a tűzoltóknak a roncsok közül. Egy másik férfinek a gerince sérült a becsapódáskor.

További 12 ember sérült könnyebben, és még 2 busz és 3 személyautó is megrongálódott a balesetben. A buszt vezető Mr Khalique-t felmentette a bíróság, miután nem tudták egyértelműen kideríteni, hogy az ő hibájából történt-e a baleset, vagy a fedélzeti elektronika mondta fel a szolgálatot röviddel a baleset bekövetkezte előtt.

A felvételen látszik, ahogy a sofőr kétségbeesetten próbálja visszanyerni az uralmat az egyre gyorsuló busz fölött. Mr Khalique-t az ügyész azzal vádolta, hogy ijedtében a gázpedált taposta a fék helyett. A védelem ezzel szemben elektronikai hibára hivatkozott, mint a balesetet kiváltó előzmény.

02_DCBORIS_2309123a

A busz megállíthatatlanul gyorsulni kezdett és egy kereszteződésben kis híján ütközött egy elhaladó személyautóval, majd nem sokkal később, közel 70-nel egy álló autóba csapódott a Chelsea Bridge Road-on. Az esett még 2013 végén történt a Sloane Square-nél, de a bírósági eljárás miatt a CCTV felvételeit csak most hozták nyilvánosságra.

https://www.youtube.com/watch?v=edHqRjprLQ0

„Ahogy elindultam a megállóból, a busz, mint amit puskából lőttek ki, gyorsulni kezdett. Azt hittem, hogy akkor és ott, meg fogok halni.” – nyilatkozta a sofőr.

Az utasok elmondása szerint Mr Khalique többször is hangosan mondta, hogy nincs fék, és nem tud megállni. Az ütközés után a buszt megvizsgáló Adrian Armstrong, szakértő elmondása szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a sofőr a fék helyett a gázt taposta, és ez okozhatta a „megállíthatatlan gyorsulást”. A szenzorok azt mutatták, hogy a fékeknek semmi bajuk nem volt az ütközést megelőzően.

Négy másik buszvezető is tapasztalt korábban technikai problémákat az új londoni emeletes buszokon a fékek, fedélzeti elektronika, áramellátás, és a kormányzás meghibásodása kapcsán. A sofőrt végül nem találták vétkesnek, és a buszok is maradnak szolgálatban, így csak remélhetjük, hogy ez nem fordul elő megint.

Ha máskor is szeretnéd angliai magyaroknak szóló híreinket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”250″ box_height=”80″ colorscheme=”light” show_faces=”0″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″][email-subscribers namefield=”NO” desc=”Hírlevelünkhöz email címed megadásával csatlakozhatsz” group=”Public”]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.standard.co.uk/news/london/runaway-bus-drivers-terror-as-he-desperately-battles-to-steer-out-of-control-routemaster-10180349.html

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után