koronavírus anglia

Boris Johnson, brit miniszterelnök arra szólította fel a lakosságot, hogy ha tehetik otthonról dolgozzanak, és kerüljék el a pubokat, színházakat, és bármilyen más olyan helyet, ahol sok más emberrel van egy légtérben összezárva. Azt bezzeg sokak felháborodására nem mondta, hogy az iskolákat is be kell zárni.

Legutóbbi sajtótájékoztatóján Mr. Johnson azt nyilatkozta, hogy minden idős embernek és gyenge egészségi állapottal rendelkezőnek 12 hétre be kellene zárkóznia.

„Most már egyértelműen látszik, hogy a járvány az ország egyes részein sokkal gyorsabban halad a tetőpontja felé, és úgy tűnik London ebben a tekintetben több héttel előrehaladottabb állapotban van, mint az ország többi része.” – mondta a miniszterelnök. Azt is elmondta, hogy a Londonban lakóknak különösen célszerű lenne sokkal komolyabban venni azt, hogy ne utazzanak és ne mozduljanak ki csak ha létfontosságú.

Beszédében az is elhangzott, hogy drasztikus lépésekre lesz szükség a vírus megfékezéséhez. A Vészhelyzetekkel foglalkozó tudományos tanácsadó csoport szakértői azt mondták, hogy a vírus Nagy-Britanniában is belépett abba a fázisba, ahol a fertőzéses esetek száma ugrásszerűen megnő. Megfelelő óvintézkedések nélkül pedig elmondásuk szerint „5-6 naponként duplázódhat a fertőzöttek száma”.

Mr. Johnson azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy mostantól minden olyan személynek is, aki olyannal lakik együtt, aki köhög vagy lázas, otthon kellene maradnia két teljes hétig.

Az egészségügyi világszervezet arra szólított fel minden országot, hogy igenis teszteljenek amennyi embert csak bírnak, ugyanis „bekötött szemmel nem lehet tüzet oltani”. Nagy-Britanniában jelenleg az a szabály, hogy csak azokon végzik el a tesztet, akik már kórházban vannak, vagy idősek otthonában, vagy olyan börtönben, ahol a vírus felütötte a fejét.

Eközben a legfrissebb, keddi adatok szerint Nagy-Britanniában a koronavírus halálos áldozatainak száma 71-re emelkedett, a regisztrált fertőzötteké pedig 1950-re. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 24 órában 407 újabb koronavírussal fertőzött személyt találtak az országban. A tesztet eddig durván 50 ezer emberen végezték el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakosság nagy része közt, akiket még nem is teszteltek, jóval több koronavírusos lehet mostanra. Egyes becslések szerint a szigetország területén a fertőzöttek száma már akár az 55 ezer főt is elérheti.

Sajnos egyre több hely zár be ideiglenesen vagy végleg, és rengeteg vállalkozást és ezzel együtt számtalan alkalmazottat érint nagyon érzékenyen a járvány. A Gatwick reptér nemrég jelentette be, hogy durván 200 alkalmazottjától kell megválnia a vírus miatt, a Carphone Warehouse-nál pedig 2900 munkahely szűnik meg. Ráadásul ez még csak a kezdet. Ha ez a folyamat begyűrűzik, az nagyon komoly gazdasági válságot idézhet elő, ezért nem csak az egészségünk de az anyagiak szempontjából is rettentő fontos, hogy minél hamarabb sikerüljön legyőzni a vírust.        Forrás