Kocsiból lőttek agyon egy huszonéves srácot a nyílt utcán Londonban 1

Egy fiatal férfi életét vesztette, miután többször is rálőttek egy elhaladó járműből tegnap este, Északnyugat-Londonban.

harlesden-shooting

A szemtanúk beszámolói szerint legalább négy lövés dördült el gyors egymásutánban. A 20-as éveiben lévő srácot közvetlen közelről sorozták meg egy lesötétített járműből, Harlesden területén, nem sokkal este 10 óra előtt.

A helyszínen lévő emberek többen is a meglőtt férfi segítségére siettek, miután a jármű elhajtott és próbálták életben tartani, míg a mentők meg nem érkeztek. Az első mentőautó perceken belül a helyszínen volt, azonban a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudták megmenteni az életét, és a helyszínen belehalt sérüléseibe. A golyók a mellkasán és gyomortájékon találták el az áldozatot.

Harlesden-shooting-Man-killed-in-uzi-street-execution-following-argument-over-stolen-jewelry

Az incidens a Church Road és a Conley Road kereszteződésénél történt. A rendőrség az egész környéket lezárta a helyszínelés idejére és az ügyben nyomozás indult.

Az áldozat barátai azt nyilatkozták, hogy a lelőtt srác teljesen ártatlan volt, aki csak rosszkor volt rossz helyen. A környéken ugyanis két ismert banda folytat bandaháborút egymással, és a területért vívott harcok szinte mindennaposak, bár lövöldözésre ritkán kerül sor.

„Épp lazítottam, néztem otthon a tévét, amikor hirtelen vagy hat lövést hallottam. Olyan hangja volt, mint egy géppuskának. Kimentem az utcára és láttam, ahogy mindenki rohan oda a férfihez. Akkor még lélegzett. Az egyik férfi nézte a pulzusát és próbált neki segíteni. Minden olyan gyorsan történt, de sajnos nem úszta meg. Vagy 15 perccel később jött egy nő, aki összevissza ordibált, és teljesen ki volt kelve magából. Nem tudom, hogy hozzátartozó volt-e, de teljesen meg volt bolondulva, nem lehetett kordában tartani.” – mesélte a 48 éves Vinod Patel, aki a környéken lakik.

„Épp vásároltam, amikor a lövést hallottam, majd még másik legalább kettőt. Olyan hangja volt, mint egy géppisztolynak. Közvetlen közelről lőtték agyon szegény srácot. Lelassítottak, lelőtték, majd gázt adtak és elhajtottak. Nem lehetett belátni az ablakokon, mert le volt sötétítve mindegyik. Ketten megpróbálták leolvasni a rendszámot, de túl gyorsan elhajtott.”

„Nagy tömeg gyűlt köré. Egy fickó próbálta megmenteni, de nem igazán lehetett vele semmit csinálni. Az egész mellkasa tiszta vér volt. Láttam a sebeit. A rendőrök olyan 10 perccel később érhettek a helyszínre.”  – mesélte egy másik szemtanú.

„Több banda is háborúban áll egymással a környéken, de ilyen szintű agresszió, egyáltalán nem jellemző. Borzasztó, ráadásul az hogy egy ártatlan ember esett áldozatul a bandaháborúnak, az egyenesen sokkoló.” – nyilatkozta egy 18 éves szemtanú.

Az, hogy a lelőtt személy tényleg ártatlan, vagy esetleg az egyik banda tagja volt-e, egyelőre nem tisztázott.    Forrás: http://www.standard.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után