koronavírus kijárási korlátozás

Boris Johnson, brit miniszterelnök a keddi nap folyamán az eddigi egyik legnagyobb és legkockázatosabb lépést fogja megtenni, hogy Nagy-Britanniában az élet visszatérhessen a normál kerékvágásba. A hírek szerint ugyanis a pubok, éttermek és hotelek is újra megnyithatják kapuikat, kevesebb, mint két hét múlva, július 4-én.

Emellett az országban már március óta érvényben levő 2 méteres távolságtartásra vonatkozó szabály 1 méterre módosul majd. Ez többek közt azért is rettenetesen fontos, mert rengeteg vendéglátóipari egység a méreteiből és az elrendezésükből fakadóan képtelen lenne nyereséget termelni, és ezért nem is lenne értelme újra megnyitniuk, ha az embereknek tartaniuk kell a 2 m távolságot, ugyanis a helyek kapacitása drasztikusan csökkenne. Az 1 méteres szabály bevezetése ezért elengedhetetlen, ha a kormány nem akarja, hogy a szórakozóhelyek egy jelentős része teljesen tönkremenjen.

Mr. Johnson és a miniszterek a kormány Covid Stratégiai Bizottságának hétfõ esti ülésén állapodtak meg az új lépésekrõl, ahol többek közt olyan szakemberek is felszólaltak, mint Chris Whitty főorvos és Sir Patrick Vallance fő tudományos tanácsadó. A korlátozások enyhítését hivatalosan kedd reggel a kabinet hagyja majd jóvá.

A vélemények természetesen, mint mindig, megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy eljött-e az ideje, hogy minden újra kinyisson. Rengeteg szakértő aggódik ugyanis, hogy az „R” mutató értéke, újra 1 fölé megy majd, ami pedig azt jelentené, hogy a fertőzöttek száma újra emelkedni kezdene, ez pedig egy esetleges második koronavírus hullámhoz is vezethet.

Ami további jó hír viszont mindazok számára, akik már unják a négy fal közt, az az, hogy a pubok, éttermek és hotelek mellett Mr. Johnson zöld utat fog adni a moziknak, múzeumoknak és galériáknak is, szintén július első szombatjától. Természetesen rájuk is vonatkozni fog az a szabály, hogy a járvány miatt extra előírásoknak kell majd megfelelniük, hogy működhessenek. A speciális szabályok közé olyan dolgok tartoznak többek közt, mint az extra szellőztető rendszer beszerelése, a sorban állásnál a távolságtartás betartatása, vagy a bejárat és a kijárat egymástól való elkülönítése.

Ne felejtkezzünk el a fodrászatokról sem, amik szintén kinyithatnak majd július elejétől (mindenki legnagyobb örömére)… Valószínűleg lesz dolguk bőven a sok házi készítésű frizura kijavításával, na meg persze azokkal, akik hozzá se mertek nyúlni március óta a hajkoronájukhoz. Az óvintézkedések természetesen itt is elkerülhetetlenek lesznek, és a fent említetteken kívül a fodrászokat nem kizárt, hogy maszk viselésére is kötelezik majd.

A becslések szerint a szállodák és egyéb turisztikai létesítmények országos szinten már közel 40 milliárd fontos mínuszban vannak idén, így érthető, hogy miért olyan fontos, hogy mielőbb újra megnyithassanak. Ugyanakkor Németországban, ahol már szinte minden újranyitott, nemrégiben jelentették be, hogy az „R” reprodukciós ráta fel is ment 1 alatti értékről 2.88-ra az elmúlt napok során. A németek ezt azonban a húsfeldolgozó üzemekre fogták, mondván, hogy ott az alacsony hőmérséklet miatt a vírus könnyebben életben marad… Mindenesetre felmerül a kérdés, hogy mennyire jó ötlet vajon újra megnyitni mindent július elejével.   Forrás