Húsvétra már úgy néz ki, hogy megengedett lesz, hogy két különböző háztartás tagjai találkozhassanak kint a szabadban, legalábbis Boris Johnson a legfrissebb értesülések szerint többek közt ezt tervezi.
A miniszterelnök a hétvégén még néhány utolsó simítást elvégez majd azért, mielőtt hétfő délután ismertetné tervét a Nagy-Britanniában élőkkel. Egy forrás a The Sun-nak elmondta, hogy a döntés „annak elismeréseként született, hogy az elmúlt hetek, hónapok milyen kemények voltak”.
A kiszivárgott információk szerint tehát két háztartás talákozhat majd kint a szabadban, és a parkok mellett fontolgatják azt is, hogy privát kerthelyiségekben is meg lehessen ezt tenni. A kormány azt is bejelentette, hogy a gondozó otthonok lakóinak március 8-tól valószínűleg engedélyeznek egy előre megnevezett látogatót.
Ez a dátum a tervek szerint egyben az iskolák újranyitásának is a dátuma. A Guardian szerint Chris Whitty professzor ennek „nagyon nem örül”. Egy forrás azt mondta a napilapnak, hogy Anglia tiszti főorvosa aggódik amiatt, hogy tízmillió iskolás és a tanárok egyszerre térnek vissza az osztálytermekbe.
Eközben a statisztikai adatok egyre jobbak a fertőzöttek számát, és arányát illetően. Az elmúlt egy hét folyamán az R reprodukciós ráta értéke tovább csökkent és jelenleg valahol 0.6 és 0.9 között mozog. Az újabb csökkenés azt sugallja, hogy a járvány terjedési üteme folyamatosan lassul országszerte. Az Egyesült Királyságban ugyanakkor további 533 Covd-19-hez köthető halálesetet és 12 027 új fertőzöttet regisztráltak pénteken. Így mostanra a szigetország területén a járványnak összesen majdnem 120 ezer áldozata van már.
Várhatóan a korlátozások feloldásának következő szakasza zöld utat ad majd olyan sportok folytatásának, mint a tenisz és a golf. Várhatóan azok a helyek is az elsők közt nyithatnak majd újra, ahol van lehetőség kint a szabadban is fogyasztani, de ezek még csak találgatások, hétfőn Boris Johnson beszédéből majd többet megtudhatunk… remélhetőleg legalább néhány konkrét dátummal kiegészítve. Forrás