Kings Cross-on törölték az összes vonatot szombatra, azaz mára 1

Kifutottak az időből az állomás közelében zajló mérnöki munkáival, ezért minden vonatot töröltek ma a Kings Crosson. A Közlekedési Minisztérium tárgyal a vasúttársasággal.

latest

A Network Rail társaság szerint az állomás közelében zajló munkálatok egy 200 millió fontos (80 milliárd forint) karácsonyi beruházási projekt része. Így sok utasnak a Finsbury Park állomásra helyezték át a járatok indulási vagy érkezési állomását, ami legalább egy átszállást igényel. Ez sokak számára elég bosszantó.

A minisztérium is az utasoknak ad igazat, a szóvivő szerint rendkívül kiábrándító, hogy a Network Rail munkái kicsúsztak a határidőkből, az amúgy is forgalmas ünnepi szezonban az utasok jogosan bosszankodnak.

11:00-kor Finsbury Park megállót ideiglenesen bezárták

A Network Rail jelentése szerint Finsbury Park metró állomás 11:00 óra óta ideiglenesen zárva van a túlzsúfoltság miatt. A BBC helyszíni újságírója szerint a helyzet kaotikus volt, ugyanis akkora tömeg gyűlt össze, hogy a lent ragadtak elhagyni sem tudták az állomást a befelé tóduló embertömgetől.

A TfL azt írta ki twitterre , hogy aki tudja,  kerülje el az állomást.

_79946337_79946336

First Great Western elmondása szerint nem fog működni a szolgáltatás London Paddington és Reading között sem a munkálatok miatt. A cég arra buzdítja utasait, hogy használják a South West Trains és a Chiltern Trains alternatív útvonalait.

Vasárnapi késések

Azt a minisztérium és egyéb szakértők is elismerik, hogy a munkák elengedhetetlenek, de ettől még meg kellene tudni szervezni jól a szolgáltatást. A Network Rail azzal védekezik, hogy direkt időzítik a két ünnep közé a munkákat, amikor kevesebb, mint a fele az átlagos utasszám a megszokottnak (4,5 millió helyett csak 2 millió utas). A BBC által megszólaltatott utas, a 18 éves Najib Mohamed adománygyűjtőként dolgozik, és a vonatkimaradásokat egykedvűen vette tudomásul, “Ma elvileg dolgoznom kéne, de ha nincs vonat, hazamegyek aludni”.

A National Rail szerint a csökkentett szolgáltatás még vasárnap is érvényben lesz, így az érdemes lesz figyelni. A vonatok 20 perccel korábban hagyják majd el az állomást, az érkezők pedig akár 40 percet is késhetnek majd a megszokotthoz képest.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”180″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-london-30607689

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után