külföldi utazás nyaralás covid szabályok

A borostyán listás országokból az Egyesült Királyságba érkezők / visszatérők csaknem negyede nem tartotta be a Covid-19 utazással kapcsolatos szabályait – derült ki nemrégiben a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS) felméréséből.

külföldi utazás nyaralás covid szabályok

A július 12. és 17. között végzett közvéleménykutatás során összesen 848 utast kérdeztek meg azok közül, akik Nagy-Britanniába érkeztek. A kutatás eredményei szerint pedig összesen majdnem a megkérdezettek negyede, 23 százalék nem tett eleget sem az otthon 10 napon át tartó karantén követelményének, sem annak, hogy az érkezéstől számított második és a nyolcadik napon PCR-tesztet csináltassanak.

Mindezek tetejébe öt válaszadóból durván három (59 százalék) mondta csak azt, hogy teljes mértékben megértette a karanténra vonatkozó szabályokat – a fennmaradó 41 százalék azt nyilatkozta, hogy vagy félreértették azokat, vagy bizonytalanok voltak benne, hogy hogyan is kell azokat értelmezni.

A felmérésből az is kiderült, hogy a korábban karanténban levő válaszadóknak nagyjából az ötöde (18 százaléka) közvetlen kapcsolatba lépett a háztartásán kívüli tagokkal a karantén ideje alatt, sőt, 15 százalékuk arról számolt be, hogy úgy gondolta, megengedett, hogy boltba menjen menjen, vagyis, hogy kimozduljon otthonról és elmenjen vásárolgatni ezalatt az idő alatt.

„Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy ez a rendszer közel sem tökéletes, amint azt már Ausztráliában és Kanadában is láthattuk, ahol a karantén nem működött. Szerintem itt az ideje, hogy ezeket az intézkedéseket lényegesen lazábbra vegyük, mielőtt a jelzőlámparendszert október 1 -jén legközelebb felülvizsgálják. Az emberek most már sokkal inkább biztonságban érzik magukat, ezért eljött az ideje, hogy a dolgok visszatérjenek a normális kerékvágásba.” – mondta Paul Charles, a The PC Agency vezérigazgatója a The Telegraphnak.

A közvéleménykutatást közvetlenül július 19 -e előtt végezték, amikor is az Egyesült Királyság kormánya eltörölte a karantén követelményét a teljesen beoltott utazók számára, akik visszatérnek a borostyán listás országok területéről, beleértve az olyan népszerű nyaralóhelyeket, mint például Spanyolország, Görögország és Olaszország. Ne felejtse el senki, aki elutazik, hogy a PCR tesztek továbbra is kötelezőek a visszatérést követően…       Forrás

Itt találod a brit utazási „zöld és piros listát” a legfrissebb módosításokkal

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után