Két ház is felrobbant Londonban: a szakértők gázrobbanásra gyanakszanak 1

Az egyik, igen erőteljes robbanásban a háznak az utcafrontra néző oldala szinte teljesen eltűnt. Ez az eset London délnyugati részén történt, ami után a szomszédokat evakuálni is kellett.

Két ház is felrobbant Londonban: a szakértők gázrobbanásra gyanakszanak 3

A mentők, a tűzoltók és a rendőrség is a helyszínre vonult Wimbledonban, a Haynt Walk-on levő ingatlanhoz, pénteken este olyan fél hét magasságában. A robbanás olyan erejű volt, hogy a ház első téglafala szinte teljesen megszűnt létezni.

A londoni tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy óriási szerencsére senki nem volt otthon, amikor a robbanás bekövetkezett, de 18 szomszédot biztonsági okokból evakuálni kellett. Fizikai sérülést ugyan senki nem szenvedett, de a helyszínen a mentősöknek néhány személyt azért el kellett látnia, ugyanis sokkot kaptak.

A Metropolitan police jelentése szerint a robbanás oka egyelőre nem egyértelmű, az incidens kapcsán nyomozás indult, viszont az esetet nem sorolták a gyanús kategóriába.

A másik robbanás szintén Londonban, Harrow területén történt, ami a főváros északi felén található. Az esetről szintén úgy beszélt a rendőrség szóvivője, hogy gázrobbanásra gyanakszanak. A robbanást követően az épület lángra is kapott és szinte teljesen porig égett.

Két ház is felrobbant Londonban: a szakértők gázrobbanásra gyanakszanak 4

A második incidensnek sajnos egy halálos áldozata is volt, a kiérkező tűzoltók ugyanis egy nő holttestére bukkantak a romok közt a kiégett ingatlan átkutatása során. Ez a második eset a vasárnap hajnali órákban történt a Fullbeck Way-en.

A mentősökön és a rendőrökön kívül 70 tűzoltó is a helyszínen szorgoskodott a lángok eloltásán, és szerencsére három embert, köztük egy kisbabát sikerült is kimenteniük élve az első emeletről.

„Az első emelet félig leszakadt a robbanás erejétől. Sajnos egy hölgyet nem tudtunk megmenteni, ugyanis a tűzoltók megérkezésekor már halott volt. Ugyanakkor egy külső létra és légzőkészülékek segítségével sikerült kihoznunk az épületből egy férfit egy nőt és egy kisbabát.” – nyilatkozta az LFB szóvivője.

A környező épületekből több, mint 40 embert kellett néhány órára evakuálni, amíg a tűzoltók a lángok eloltásán dolgoztak. Ez végül fél négyre sikerült is nekik mindenki legnagyobb örömére. A hölgy holttestét csak ez után fedezték fel, amikor bementek átkutatni a romokat. A rendőrség itt is egy szakértő segítségével kezdett nyomozásba, de egyelőre többet még nem árultak el.               Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után