Késsel rontott rá a járókelőkre fényes nappal a nyílt utcán és 11 embert sebesített meg egy ámokfutó Angliában 1

Őrizetbe vették és egy pszichiátriai kórházba vitték azt a férfit, akit a rendőrök azt követően fogtak el és tartóztattak le, hogy vagy egy tucatnyi embert megtámadott egy késsel, méghozzá fényes nappal az utcán.

Késsel rontott rá a járókelőkre fényes nappal a nyílt utcán és 11 embert sebesített meg egy ámokfutó Angliában 3

A férfi az elmondások alapján először három embert megkéseltek a warwickshire-i Bedworthben szombat reggel 8 óra körül. A nyomozók elmondása szerint a magányos támadó ezután végigsétált két forgalmas útszakaszon, és az arra sétálgató gyanútlan járókelőkre támadt. További nyolc ember szenvedett el többnyire szerencsére csak kisebb sérüléseket, mire az ámokfutót a rendőrök sikeresen elfogták és letartóztatták.

A késes támadó egyik áldozata, aki állítólag egy 20 év körüli férfi, továbbra is a kórházban van, de úgy tudni, hogy az állapota szerencsére stabil. A másik kettő személyt, akit kórházba vittek a támadást követően, egy férfit és egy nőt, az orvosok ellátták de azóta szerencsére már hazaengedték őket.

A támadóról eredetileg azt mondták, hogy egy késsel hadonászott, bár a jelentések szerint legalább egy támadásnál ollót használt. Úgy tudni, hogy az ámokfutását azzal kezdte, hogy egy nő otthonának ajtaján dörömbölt, és amikor az ajtótt nyitott a férfinek, ő egy ollóval arcon vagy nyakon szúrta.

A 76 éves Sheila Corcoran, aki a szomszédban lakik, azt mondta: „Sikerült ellöknie magától, mert a férfi megpróbált bejutni a házba. Sikerült megmenekülnie, de az arcán megsérült. Valami csattanást hallottam, de azt hittem, csak elejtett valamit. Most már tudom, hogy az ajtót verte a támadó.”

Késsel rontott rá a járókelőkre fényes nappal a nyílt utcán és 11 embert sebesített meg egy ámokfutó Angliában 4

„Sikerült gyorsan becsuknia és kulcsra bezárnia az ajtót. Később kórházba kellett mennie összevarratni a sebet. Csupa vér volt az ajtaja, és vérnyomok voltak még a házam előtt is.”

Rich Simpkins nyomozó így nyilatkozott az incidens kapcsán: „Ez egy igen csúnya eset volt, amely során számos embert megsérült, és tudom, hogy ez nagy aggodalomra ad okot a környéken lakók körében. A lakosság fokozott rendőri jelenlétre számíthat Bedworth városközpontjában és környékén, hogy megnyugvást nyújtson, miközben szakértőink folytatják a vizsgálatokat.”

„Egy férfit már őrizetbe vettünk a történteket követően, és nem keresünk további gyanúsítottakat az esettel kapcsolatban. Úgy tudjuk, hogy az incidens idején többen is tartózkodtak a környéken, és többen is lehetnek még olyanok, akiket a gyanúsított megtámadhatott.”

A rendőrség most azt kéri a szemtanúktól, hogy aki bármilyen hasznos információval rendelkezik, jelentkezzen a 101-es telefonszámon, az április 23-i 91-es számú eseményre hivatkozva.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után