Egy 22 éves óvónőt, Roksana Leckát azzal vádolják, hogy szándékosan bántalmazott legalább 23 kisgyermeket a gondjaira bízottak közül egy dél-londoni, havi 1900 fontba kerülő magánóvodában. A vádak szerint a Twickenham-i Riverside Nursery intézményben dolgozva – 2023 januárja és júniusa között – számos alkalommal fizikailag ártott a gyermekeknek. Ezen felül egy újabb esettel is szembesítik: egy másik kisgyermeket is bántalmazhatott a hounslowi Little Munchkins Montessori Nursery óvodában, 2023 októberében.
A Kingston Crown Court tárgyalótermében levetített CCTV-felvételek alapján Lecka állítólag megcsípett és különböző egyéb módokon fájdalmat okozott több pici gyereknek, az egyik esetben egy gyermek „fájdalmas vonaglását” is rögzítették, amit a galériában ülő szülők megdöbbenve néztek végig.
Nem volt előjele a viselkedésének – mondják korábbi ajánlói
A bíróság előtt elhangzott: amikor Lecka 2023 januárjában munkába állt a Montessori pedagógiát alkalmazó intézményben, semmi nem utalt problémára. Korábbi munkahelyéről és gyermekes családoktól is pozitív ajánlásokat hozott.
A gyanú akkor vetődött fel, amikor egy kolléganő azt állította, hogy látta, amint Lecka megcsípi egy kisfiú lábát. A későbbi CCTV-elemzés megerősítette, hogy Lecka az orrát, testét, csuklóját és száját is megcsíphette a gyermeknek.
A bíróságon az is kiderült, hogy Lecka viselkedése megváltozott 2023 júniusának végén – elvesztette korábban „vidám és energikus” jellemét.
„Ha nem szívhattam, ideges lettem” – vallomás a fű- és vape-függőségről
Tanúvallomása során Lecka beismerte, hogy a bántalmazások idején erősen függött a kannabisztól és az eldobható elektromos cigarettáktól (vape). Elmondása szerint:
„Nagyon függő voltam a vape-től. Naponta két kristály vape-et is elszívtam. A munkahelyemen is szívtam, mert ha nem tehettem, ingerült és ideges lettem. Nem kérhettem állandóan, hogy kimehessek a mosdóba, így bármilyen lehetőséget megragadtam. Nagyon rosszkedvű voltam.”
Egy vádpont szerint Lecka megütött egy kislányt, miközben éppen vapelt. Ezzel kapcsolatban a vádlott azt mondta:
„Nem ütöttem meg. Csak gyorsan átkaroltam. Nem fogadom el, hogy arcon ütöttem volna. Szerintem azért volt zaklatott és sírós, mert épp felébredt az alvásból.”
Az ügyészség: „Ez nem egy ártatlan érintés volt”
Tracy Ayling KC ügyész szerint a felvételek nem ártatlan mozdulatokat, hanem erőszakos bánásmódot, csípéseket és durva fellépést mutatnak. Záróbeszédében így fogalmazott:
„Amikor Lecka fáradt, ingerült volt vagy úgy érezte, mások terhére van, vajon a gyermekeken vezette le a feszültséget? A felvételeken több olyan pillanat is látható, amikor bántja őket.”
A védelem: „Összeroppant a nyomás alatt”
Lecka védője, Arlette Piercy szerint a fiatal nő olyan helyzetbe került, amelyben nem tudott megbirkózni a stresszel, túl keveset aludt, párkapcsolati problémái voltak, és a feszültség mentális összeomláshoz vezetett.
„A vádirat szerint Lecka egy belülről romlott személy, aki szisztematikusan bántotta a gyerekeket. Mi viszont azt mondjuk: egy fiatal nő, aki összeroppant, nem pedig tudatosan és szándékosan kegyetlen.”
Lecka tagadja a vádak többségét
Lecka 16 vádpontban tagadja a gyermekbántalmazást. A bíróság azonban azt is megismerte, hogy hét hasonló esetet már elismert, ami korábban történt. A tárgyalás jelenleg is folyamatban van. Forrás