Theresa May és Andrea Leadsom szállhatnak majd harcba a miniszterelnöki posztért, amit David Cameron még őszig bitorol — a legfrissebb adatok szerint.
A brit belügyminiszter Theresa May áll az élen a miniszterelnök jelöltek listáján az alsóházi konzervatív frakciótól kapott 199 szavazattal, amíg Andrea Leadsom a második helyen szerepel 84 szavazattal. Michael Gove, igazságügyi államtitkár az utolsó lett 46-al, amellyel így ki is esett a versenyből.
Stephen Crabb kedden szintén kiesett a versenyből, míg Liam Fox el sem indulhatott. A két vezető képviselő az EU népszavazás két különböző oldalán állt. Amíg May a maradást támogatta, addig Leadsom a kilépés mellett kampányolt.
A belügyminiszter, May eddig a legnépszerűbb a konzervatívok körében, akinek a jelölését eddig a szavazó képviselők 60%-a jóváhagyta. A konzervatív párt megerősítette, hogy szeptember 9-én derül ki, hogy ki lesz David Cameron új utódja.
Theresa May megköszönte a támogatást, amit a kollégáitól kapott. „Nagyon örülök annak, hogy ennyi támogatást kaptam a kollégáimtól. Az elnyert szavazatok azt mutatják, hogy a konzervatív párt össze tud gyűlni, és az én irányításom alatt össze is fog. Most van itt az ideje, hogy egységesítsük a pártot és kikormányozzuk a jelenlegi bizonytalan helyzetből.”
Gove kampány igazgatója, Nick Boles azt nyilatkozta, hogy eléggé aggasztó lenne, ha Leadsom lenne a következő miniszterelnök. Leadsom korábban, vitába keveredett a homoszexuálisok házasságát elfogadó törvény megszavazása miatt. Szerinte, egy ilyen törvény felzaklatná a keresztényeket.
Ez alatt, May-t is érték kritikák a hétvégén azért, mert nem volt hajlandó kizárni annak a lehetőségét, hogy a szigetországban élő EU-s állampolgároknak talán majd mégis el kell hagyniuk az országot Brexit idején.
A két képviselőnő sikere azt jelenti, hogy Britannia következő miniszterelnöke mindenképp nő lesz. Ez másodjára fordulhat elő a történelemben, az 1990-ben leköszönő Margaret Thatcher után.
Gove azt nyilatkozta, hogy „természetesen csalódott” azért, mert nem sikerült elég szavazatot szereznie. Hozzátette, hogy Theresa May és Andrea Leadsom, mindketten „nagyszerű politikusok” és megérdemlik, hogy végül közöttük dőljön el, ki lesz az ország következő vezetője.
Az igazságügyi államtitkár hozzátette: „Bárki is lesz az ország következő miniszterelnöke, az egy női miniszterelnök lesz, nagyszerű készségekkel, és bármelyik is nyer a kettő közül, nagyon jól fogja irányítani az országot.”
„Most már a konzervatív párt feladata az, hogy értékelje a két jelölt készségeit, képességeit és vezetői potenciálját. Remélem, hogy néhány hét múlva lehetőségünk lesz arra, hogy megvitassuk, milyen civilizált, befogadó, pozitív és optimista irányba haladjon az ország.” Forrás: www.metro.co.uk
[fblike]
- Így láthatod az angliai magyarokank szóló akciókat
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (18,000fő)