Ilyet sem látsz minden nap Angliában: egy ló próbált meg felkéredzkedni egy buszra a megállóban 1

Többeket teljesen lesokkolt az a pillanat egy busz utasai közül Devonban, amikor egy póniló váratlanul megpróbált felszállni a jármű fedélzetére. A bizarr eset Exmouth Brixington körzetében történt még a múlt hét folyamán.

Ilyet sem látsz minden nap Angliában: egy ló próbált meg felkéredzkedni egy buszra a megállóban 3

Egy helyi lakos, aki pont a buszmegálló közelében lakik észrevette a lovat, amint épp megpróbált felkéredzkedni a helyi 57-es Stagecoach járatra. A lovat két láthatósági mellényes ember vezette, akik közül az egyik a busz fedélzetére felszállva igyekezett letessékelni az állatot, míg a másik férfi érezve, hogy ez egy ritka pillanat, gyorsan előkapta a telefonját és igyekezett minél jobb képet készíteni a jelenetről.

A jelenet láttán ledöbbent helybeli azt mondta: „Épp a brixingtoni parkolóban parkoltam, amikor észrevettem, hogy mi történik tőlem alig pár méterre. Nem ácsorogtam, gyorsan lefotóztam, de egy hölgy aki szintén végignézte a jelenetet azt mondta, hogy nyugodjak meg, csak bedugta a fejét, hogy beköszönjön a sofőrnek. Aztán kiszálltak a buszból és mentek tovább gyalog.”

Ilyet sem látsz minden nap Angliában: egy ló próbált meg felkéredzkedni egy buszra a megállóban 4

Nem ez az első alkalom, hogy lovak és pónik próbálnak meg felszökni egy tömegközlekedési eszközre – írja a MailOnline. 2020-ban egy elszökött póni szintén megpróbált buszra szállni, miután az A48-as úton Cardiff közelében többen is látták sétálgatni a járművek között.

Miközben többen is megálltak, hogy megnyugtassák az állatot és segítséget hívjanak, egy arra járó busz megállt, és engedte felszállni a pónit a fedélzetre.

Ilyet sem látsz minden nap Angliában: egy ló próbált meg felkéredzkedni egy buszra a megállóban 5

Többen is voltak, akik készítettek fotót a póniról a busz fedélzetén, amint egy közeli kórház buszmegállójába hajtottak vele, ahol újra találkozhatott a gazdájával.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után