Így vertek át, és vádoltak nemi erőszakkal egy angliai magyar srácot - tanulságos történet mindenkinek 1

Egy angliai magyar srác, aki nevét érthető okokból nem szerette volna nyilvánosságra hozni (ezért nevezzük Péternek), nem mindennapi történetet osztott meg velünk. Nem kis meghurcoltatáson ment keresztül, miután aljas módon csőbe húzták. A történetet azért osztotta meg velünk, hogy rajtunk keresztül minél több angliai magyar számára tanulságként szolgáljon, és sokakat óvatosságra intsen, ha hasonló szituációba kerülne.

man-690201_960_720

“Nos, kezdjük ott az egész történetet, hogy soha semmi bűnügyem nem volt. Próbáltam becsületesen élni mind otthon, mind itt Angliában. Magamról egy kis leírás, Budapestről jöttem ki tavaly január végén és sok megpróbáltatás után kezdett helyre jönni az életem, mindaddig, míg az egyik közösségi oldalon megtalált egy angol lány, és elkezdett írogatni nekem.

Szóval pincér vagyok Liverpoolban és az Instagram nevű fénykép megosztó közösségi oldalon megtalált egy 18 éves angol lány. Elkezdte kedvelni a képeim, rám irt. Elkezdtünk beszélgetni és többször is megbeszéltük, hogy találkozunk. Nos, mivel sokat dolgozom ez az egész elhúzódott december elejéig. Történt, ami történt találkoztunk 12.-én délután. Beadtam neki, hogy nem ismerem a várost stb, szóval tudtunk beszélgetni míg körbe sétáltuk Liverpool belvárosát. (Aki itt él tudja, hogy nem egy nagy túra, pár óra alatt végig lehet menni a fontosabb dolgokon.)

A lány elég rámenős volt és nekem se esett ellenemre mivel éppen nincs kapcsolatom. Mondta, hogy menjünk át hozzám. Miért ne, gondoltam én. (Sok „legenda” terjed az angol fiatalokról, de saját bőrömön még nem tapasztaltam) Tudni illik nem éppen a legjobb környékén lakom, körülbelül 5 perc sétára az Everton stadiontól, és éppen meccs volt az Arsenal ellen az nap. Hazaértünk körülbelül este hatra és instant letámadott és igen megtörtént a szexuális aktus.

Aztán megnéztük a meccset a tévében ami nyolc órakor kezdődött és miután vége lett kimentünk a közeli kisboltba venni még kis nasit és üdítőt. Aztán még egyszer lefeküdtünk és mindeközben azt hazudta édesanyjának, hogy a barátnőjénél alszik. Aztán elaludtunk. Reggel felkeltünk, felöltözött és elment. Én azt hittem mint minden egy éjszakás kaland után a nevét se fogom hallani utána. Elmentem dolgozni ledolgoztam tizenkét órát, este 22:55-re értem haza és bent várt a kis garzonomban két rendőr. (Na innen lesz izgalmas a történet)

Szóval haza értem tizenegy óra előtt egy kicsivel és két rendőr bent várt a lakásomban. Ment az üljek le ki vagyok stb. Át motoztak kiürítették a zsebeim (ennek még lesz jelentősége), kattan a bilincs. Semmit nem mondtak miért, mit követtem el. Nem is tudtam volna a lányra gondolni. Kivezettek már egy nagy rendőrbusz várt a ház előtt és rendesen bedobtak és 2-3-at rám vertek biztos ami biztos a „fucking no bad” jelző mellett. Lehet nem mondok semmi újdonságot senkinek. De nekem minden új volt. A buszban egy kis szobában ültem full sötétségben. Bevittek a rendőrkapitányságra, és egy laza óra várakozás után odavittek adatokat felvenni. Ott tudtam meg, hogy nemi erőszakkal tartóztattak le. Szerintem sokkos állapotban voltam hiszen semmit nem tettem soha életemben.

Nagyjából elhadarták a jogaim. Egyszer telefonálhatok stb. De hát fejből egy számot se tudok szóval elhajtottak, hogy a telefonom nem használhatom. Alsóneműre vetkőztettek az örs közepén ott alá kellett írjak pár dolgot amit kb 2 azaz 2 másodpercig mutattak meg és nem tudtam figyelni mikor magyarázták mert vetkőztettek. Elvittek egy cellába ahol kaptam börtön ruhát (angol barátom már meg is vette, ennek rendes értéke van. Funfact :D)

Na hát és itt kezdődött legjobb. Beraktak egy 2×2 méteres szobába ahol olyan hőmérséklet volt mint kint és ez volt már december 14.-én hajnalban. Semmi komfort vas ágy 2centi vastag „matrac”-nak hívott műanyag dolog és ugyanez az anyag 3 centis vastagsággal a párna. Inni, enni papíron a hívásomra kapnom kellett volna. Nos, bent voltam 22 órát ez alatt semmi ételt nem kaptam folyadékot 4 alkalommal abból kétszer már a kihallgatásom után. Kicsit nyomasztó kezdett lenni a helyzet annak tudatában, hogy semmit nem tettél azon kívül, hogy lefeküdtél egy angol kiscsajjal, ami még jó se volt.

Közben rendesen minden pszichés effekt elő jött, ami csak lehet. Klausztrofóbia, sírógörcs, és az se volt túl vidám, hogy egész éjszaka a mellettem lévő zárkában üvöltve, segítséget kérve verte a falat egy ember. (Na ezt az egész szituációt senkinek nem kívánom, lehet bármilyen ellenségem) Este hatra volt kirakva a tárgyalásom de kértem fordítót így kb 7 körül volt. Hiába tudok beszélni biztos ami biztos alapon. (Ha esetleg olvassa, köszönöm neki még egyszer!) Először a kirendelt ügyvédemnek mondtam el a dolgokat, aki teljes mértékben rendes volt és mellettem volt. Egy pillanatig se éreztem, hogy ne hinné el amit mondok.

Aztán jött a két nyomozó, nekik is ugyanazt elmondtam. Látszott rajtuk, hogy nekem hisznek, de rákérdeztek pár olyan dologra, hogy tényleg négyszer erőszakoltam-e meg stb. De a poén az, hogy aznap este ugye Everton és az Arsenal meccse volt. Egyezett a vallomásunk a lánnyal mivel meccs után kimentünk boltba. De hát az utca tele volt. És akkor a leányzó elmondása szerint. Kétszer megerőszakoltam, ha csak akkor elkiáltja magát, kb 15-20 szurkoló erőszakolt volna meg engem.(:D) De a leges legjobb, hogy a lány elmondása szerint reggel 7-kor szökött el. Nos kilenc körül ment el és meg volt a beszélgetés mikor írtam neki, hogy a töltőjét itt hagyta. (Visszamennél az egy fontos töltőért miután négyszer megerőszakoltak? :D)

Nos, ennél a pontnál tudtam, hogy nekem hisznek. Mert itt megállították a hangfelvételt (jelzem törvény ellenesen) és röhögtek egyet a nyomozók. Miután kihallgattak a körülményekhez képest kis királyként kezeltek. Már az őrs közepén lévő üveg szobába tettek. DNS vétel és kb mehettem is. Itt jön még egy vicces dolog. Kapom vissza a dolgaim kivéve a telefonom. A pénztárcámból 60 font készpénz tűnt el. Egyből jelentettem. Őrsi kamera visszanézés után kijelentették, hogy mikor bevittek nem volt már ott. (Innen is üdvözlöm azt a rendőrt, aki megvert és úgy kezelt mint egy kutyát és szeretett édesanyjának is puszilom az arcát!)

rendorseg

Megkaptam a papírt, hogy otthon kell aludjak minden egyes este, és ne lépjek kapcsolatba a leányzóval. Nos, ilyenkor az eljárás az az, hogy kiraknak az őrs elé és haza mész, ahogy akarsz. Szakadó eső volt és csak a börtön póló és mackógatya rajtam. A két nyomozó hazavitt ahol még mindig helyszínelők voltak. Aztán megkértem, hogy vigyenek be az étterembe ahol dolgozom. Kiraktak és akkor tudtam meg, hogy kirúgtak. A rendőrség értesítette az éttermet. Jól esett így 15.-én. Szerencsére volt kis félretett pénzem. Aztán 4 napja kaptam egy levelet, hogy fel vagyok mentve, mert nincs elég bizonyíték és a tárgyalásra se kell elmenjek. Visszavettek az étterembe szóval kezd megint helyre rázódni minden.

Ezzel a kis történettel, ami alakulhatott volna csúnyábban is szeretném mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy nem biztos, hogy jó megoldás az egy éjszakás kapcsolat, főleg nem egy angollal. Én tényleg nem kívánom senkinek azt amin, végig mentem. És most mennem kell az őrsre mert ma vehetem fel az összes dolgot amit „bizonyíték” néven elvettek. Ugyanitt zsír új „police evidence” zacskó eladó 😀

Köszönöm ha elolvastátok, Sziasztok!”   Péter

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után