Így alakul a férfiak fizetése a nőkéhez viszonyítva 1

A férfiak fizetésének értékében bekövetkezett csökkenés az elmúlt éveket tekintve sokkal nagyobb, mint a nőknél, derült ki az Institute for Fiscal Studies tanulmányából.

General Election - Documents Stock

A tanulmány a 2008-as gazdasági válság óta bekövetkezett változásokat elemezte. A kutatás kimutatta, hogy a dolgozók átlagos órabére még mindig 4.7%-kal elmarad a 2008-as szinthez képest, amennyiben az inflációt is számításba vesszük (és természetesen számításba is vesszük, mert fontos).

Nemenkénti bontásban kiderül, hogy a nők fizetése mindössze 2.5%-ot csökkent, míg a férfiaké átlagosan 7.3%-ot.

Az IFS az elemzését az Annual Survey of Hours and Earnings (ASHE) tanulmányára alapozta, és a 2008-as adatokat hasonlította össze a 2014-es adatokkal.

További érdekességek az elemzés kapcsán:

  • a 60 évet betöltöttek fizetése most ér ugyanannyit, mint 2008-ban, ám a 22-29 éves korosztály fizetése 9%-kal kevesebbet ér, mint a válság előtt
  • azoknak a részmunkaidőben dolgozóknak a száma, akik azért dolgoznak, így mert nem kapnak elegendő órát a munkahelyen, megduplázódott az elmúlt 6 év során
  • a legmagasabb fizetéssel bíró 10% reálbére 6.4 %-kal csökkent, míg a legalacsonyabb fizetéssel rendelkező 10% reálbére 3.3%-ot csökkent

A nem túl örömteli adatok ellenére az IFS bizakodó, ugyanis a legfrissebb statisztikák szerint a fizetések végre újra nagyobb ütem növekednek, mint az infláció, és az előrejelzések szerint az az elkövetkező 1-2 évben így is marad.

Ha máskor is szeretnél friss, angliai magyaroknak szóló híreket olvasni, nyomj egy Like-ot:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”185″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/business-31054668

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után