Egy hétéves kisfiút találtak holtan, aki lakástűz áldozata lett Délkelet-London területén, azonban a rendőrség arra gyanakszik, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta.
A londoni tűzoltóság szóvivője azt nyilatkozta, hogy hat darab tűzoltóautó érkezett a helyszínre, és nagyjából 35 tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A tűz a keddi napon a kora reggeli órákban keletkezett London Deptford nevű városrészében az Adolphus Streeten levő egyik lakásban.
Az elmondások alapján két nő ugrott ki a lángoló épület első emeleti ablakán a lángok elől menekülve, olyan hajnali fél négy magasságában. A tűzoltók nem sokkal ezután érkeztek a helyszínre.
Miközben a tűz oltása megkezdődött, a mentők is megérkeztek a helyszínre, és ellátták a két nő sérüléseit, majd egy közeli kórházba vitték őket. Szerencsére egyikük sérülései sem életveszélyesek.
Ami inkább aggasztó, az az a tény, hogy a rendőrség szándékosságra gyanakszik, így az incidens a „gyanús” besorolást kapta, és szándékos gyújtogatás gyanúja miatt nyomozás vette kezdetét az ügyben.
A környékbeli házakból az embereket evakuálni kellett, és az utca egy szakaszát a hatóságok körbe kordonozták, amíg a helyszínelés tart. A jelentés szerint a tüzet hajnal ötre sikerült teljesen eloltani.
„Amikor az embereink a helyszínre érkeztek egy igen nagy tűzzel találták szembe magukat. Gyakorlatilag az egész épület lángokban ált belülről. A földszinti részt rongálták meg a lángok a legnagyobb mértékben, emellett szinte teljesen kiégett az emeletre vezető lépcső, és az emelet legnagyobb része is.”
„Két nő ugrott ki az épületből az első emeletről, pont azelőtt, hogy az első tűzoltók a helyszínre értek volna. Mindkettőjüket ellátták a helyszínen, először a tűzoltók, majd a kiérkező mentők is. Sajnálatos módon azonban nem sikerült mindenkinek épségben elhagynia az épületet. Egy hét éves kisfiút holtan találtak a kiégett épületben.” – nyilatkozta a tűzoltók szóvivője.
Az elhunyt gyermek hozzátartozóit már értesítette a rendőrség. A szándékosság gyanúja fent áll, azonban letartóztatás egyelőre nem történt az incidens kapcsán. Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra Forrás