Az angol font 31 éves mélypontra zuhant a dollár ellenében, és jelenleg 1.31 dolláros árfolyamnál tart a brexit körüli bizonytalanságnak köszönhetően.
A Bank of England bejelentése után, mely szerint az EU-s népszavazás eredménye az ország pénzügyi stabilitását rombolja, a font árfolyama szinte minden pénznemmel szemben további zuhanásba kezdett. A legtöbbször a dollár árfolyamával szokták párba állítani, és egy font jelenleg 1.31 dollárt ér, és ilyen alacsonyan utoljára több, mint 30 éve volt királyság pénznemének árfolyama.
Az angliai magyarságot azonban inkább érdekelheti, hogy a forintot hogy váltják fontra és viszont. Nos azoknak, akik Angliából akarnak hazamenni és forintra van szükségük, rossz hírünk van, ugyanis a népszavazás óta eltelt pár nap alatt az árfolyam több, mint 40 Ft-ot zuhant. Jelenleg 370 Ft-ot kapunk egy angol fontért, míg alig két hete még 410 körül mozgott az árfolyam. Ez azt jelenti, hogyha mondjuk 1000 GBP-t váltasz át az otthoni nyaralás miatt, akkor 40 ezer forinttal kevesebb üti a markod, mintha két hete váltottad volna. A helyzet azonban úgy néz ki, hogy árfolyam jó eséllyel tovább zuhan, ki tudja meddig, ezért nem biztos, hogy érdemes várni, hogy majd visszamegy, mert lehet, hogy két hét múlva még rosszabb lesz a váltási arány.
Az éremnek azonban két oldala van, így aki most akar Nagy-Britanniába jönni rokonokat látogatni, vagy épp kirándulni, netán kiköltözni, azok ugyanennyivel járnak jobban, mivel ennyivel kevesebb forintot kell fizetniük fontonként. Persze a vételi és eladási árfolyam közt mindig van egy kis különbség, sőt gyakran ha nem jó helyen váltjuk át pénzünket, akár sok ezer forinttal is rosszabbul járhatunk.
Szerencsére mi tudjuk, hogy hol tudsz a legjobb árfolyamon váltani, a leghatékonyabban, és a leggyorsabban is egyben. Erről bővebb infót itt találtok. Ha már mindenhol 10 %-kal rosszabbul váltják a fontot forintra, legalább a többi extra költséget minimalizálhatjuk, ha velük utalunk.
A font utoljára 1985-ben volt ilyen mélyponton. A dollár mellett az euró ellen is csökkent az árfolyama, jelenleg 1.175-ön áll. Az elemzők szerint a font árfolyamával történtekért egyrészt a szolgáltató szektorról leközölt igencsak csalódást okozó jelentés, másrészt az EU-ból való kilépés megszavazása körül kialakult hatalmas nagy bizonytalanság okolható. Az ingatlanokkal foglalkozó cégek részvényei is nagyot estek Londonban, miután két nap alatt két vállalat is felfüggesztette a velük való kereskedést.
A befektetők nagyon idegesek, és a bizonytalanság miatt. Mark Priest, az ETX Capital-tól azt nyilatkozta, hogy utoljára ilyen jeleket a 2008-as válság idején tapasztaltak. Ami talán öröm az ürömben, hogy az ingatlanárak esése miatt olcsóbban lehet házat venni, de persze, ahogy az lenni szokott az árak csökkenése a legnagyobb mértékben a luxus ingatlanokat érinti egyelőre, amik a legtöbb ember számára elérhetetlen távolságban vannak. A Zoopla nevű cég igen negatív előrejelzése szerint az ingatlanok átlagos értéke £53,000-ot fog esni az elkövetkező időszakban és £297,000 lesz Nagy-Britanniában az átlagos ingatlan ár. Ez egy brutális 18%-os csökkenést jelentene, ami a brit ingatlanpiacról 1.5 trillió font értéket tüntetne el. Forrás: http://www.independent.co.uk/
[fblike]
- Így láthatod az angliai magyarokank szóló akciókat
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (18,000fő)