Hatalmas nyomás alá kerül Nagy-Britannia a bevándorlók miatt, ha nem lép ki az EU-ból 1

Az Egyesült Királyság „mindenki számára szabad” bevándorlással fog szembenézni, hacsak ki nem lép az Európai Unióból — figyelmeztet Michael Gove, igazságügy miniszter.

150506-OE-Blog-UK-politics-becomes-European

A The Times-ban írtak szerint, az igazságügy miniszter azt mondta, hogy az EU további terjeszkedése „közvetlen és komoly fenyegetés” elé fogja állítani a közszolgálatokat, beleértve az NHS-t (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat). Ezalatt, Theresa May belügyminiszter azzal érvel, hogy az EU-ban maradás növelné Nagy-Britannia szerepét a világban. A minap egyébként Barack Obama, amerikai elnök is erre hivatkozott.

„Komoly fenyegetés”

Gove figyelmeztetése szerint, az öt új potenciális EU-tag — Macedónia, Montenegró, Szerbia, Albánia és Törökország — azt fogja eredményezni, hogy emberek milliói fogják, most már jogosan elözönleni az Egyesült Királyságot.

„Azért, amiért nem tudjuk ellenőrizni a határainkat a közszolgálatok, mint például az NHS óriási feszültséggel fognak szembenézni, mivel emberek újabb milliói lesznek EU-s állampolgárok” — írta.

„Közvetlen és komoly fenyegetés kerül a közszolgálatokra, az életszínvonalra, és a szociális együttérzés fenntartásának a képességére, ha úgy döntünk, hogy továbbra is az EU-ban maradunk” — tette hozzá.

Az EU-tagsági megbeszélések Macedónia, Montenegró, Szerbia, Albánia és Törökország felvételéről — amelyek 2005 októberében kezdődtek — folyamatban vannak. Az országok akkor csatlakozhatnak az EU-hoz, ha megfelelnek a feltételeknek, amelyek magában foglalják a demokráciát, jogállamiságot, piacgazdaságot és az EU céljaihoz való csatlakozást, amelyek a politikai és a gazdasági egységet irányozzák elő. A csatlakozás végső szakaszában, az adott ország társulási egyezményét mindegyik EU tagállamnak törvénybe kell iktatnia. Duncan Smith, egykori munka- és nyugdíjügyi miniszter szerint, a bevándorlás „ellenőrizetlen volt” és az emberek szabad mozgásának szabálya azt jelentette, hogy a Királyságnak bűnözőket kellett beengednie az országba.

„Az a kormány, amelynek az volt a politikai programja, hogy csökkentse a bevándorlást — és amit ezért is választottak meg —, nem tudja ezt megvalósítani, mert az EU-nak nyitott határa van” — mondta a Radio 4 Today c. műsorában.

„Nem utasíthatunk ki senkit addig, amíg kategorikusan igazolni nem tudjuk, hogy közvetlen veszélyt jelent az Egyesült Királyság életére és megélhetésére.”

„Óriási nyomás”

A bevándorlás „óriási nyomást” helyez az iskolákra, kórházakra és a lakhatásra, és az EU elhagyása a társadalom legszegényebbjeit segítené — mondta. „Ez nem egy bevándorlás elleni politika. Ez arról szól, hogy mindenben megtaláljuk az egyensúlyt.” — tette hozzá.

A Brexit mellett kampányolók megpróbálták az EU-s vitákat visszaterelni a bevándorlás kérdésére Barack Obama amerikai elnök közbeszólása után. Pénteken, Obama azt mondta, hogy a Királyság „viszakerülne a sor legvégére” az Egyesült Államokkal való kereskedelmi megállapodás terén, ha az ország úgy dönt, hogy kilép az EU-ból június 23-án. A figyelmeztetése nagy lökésként volt értelmezhető a maradás mellett kampányolók részére.

Azonban, Duncan Smith azt mondta, hogy Cameronnak és Obamának előzetesen volt egy „barátságos beszélgetése” és megegyeztek abban, amit Obama mondani fog. Az USA-t nemzeti önérdek vezeti — mondta — és a „britek fizetnék meg ennek az árát, nem pedig az amerikaiak.”

Azonban, a Telegraphban írtak szerint, London polgármestere, Boris Johnson figyelmeztette az EU-ban maradásért kampányolókat, hogy ne igyanak előre a medve bőrére. Azzal vádolta David Cameron miniszterelnököt, hogy semmit sem ért el eddig a Brüsszellel való tárgyalásai során annak érdekében, hogy különleges egyezséget kössenek a Királyásg számára a bevándorlás és más kulcskérdések terén.

„Ez az egyezkedés azt mutatja, milyen lenézően leszünk kezelve, ha maradunk” — írta Johnson.

Vasárnap, May azt mondta, hogy a munkások szabad áramlása az EU-n belül még nehezebbé teszi a Királyság számára a bevándorlás megzabolázását. Azonban, azt is mondta a BBC-s Andrew Marr Sow-nak, hogy nem teszi azt „lehetetlenné” sem. May szerint, a bevándorlás ellenőrzése — legyen az belső, vagy külső — „nehéz.”  Itt találtok néhány érdekes bevándorlási adatot. Forrás: www.bbc.co.uk

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után