Theresa May, terveit az EU elhagyásáról jelentősen befolyásolja, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, a Parlamenté az utolsó szó, mielőtt nekikezdenének a Brexitnek.
A kormány szerette volna kikerülni a parlamenti képviselőket, mikor elkezdődnek a tárgyalások az Unióból való kiválásról, és március végéig aktiválni akarta az 50. cikkelyt. Azonban ma reggel a Legfelsőbb Bíróság 8:3 arányban megszavazta, hogy a Parlamentnek még legyen alkalma beleszólni, mielőtt a történelmi jelentőségű folyamat elkezdődik. May miniszterelnökasszonyra tehát váratlanul erős harcok várnak, hogy sürgősségi törvényhozást csikarjon ki a Parlamentből, és a tervezett március végi határidőt tartani tudja.
Állítólag erre az esetre már felvázoltak egy gyorsított törvényjavaslatot, de a Brexit támogatói félnek, hogy így a „lázadó” képviselők megpróbálják majd, hogy a törvényt vakvágányra vigyék a parlamentben.
A nagyon várt döntés kihirdetésekor ma Lord Neuberger azt mondta: „Ha az Egyesült Királyság visszalép az EU-s egyezményekből, akkor az országot jelentős jogi forrásoktól vágják el. Ezenkívül, az angol állampolgárok egyes jogai is megváltoznának. Tehát az 50. cikkelyt nem lehet életbe léptetni anélkül, hogy a parlament jóváhagyja.” Azt is kijelentette, hogy a múlt júniusi népszavazásnak „nagy politikai jelentősége” van, de a Parlament által előkészített szavazás még „nem mondta ki, hogy minek kellene az eredményének lennie.”
„Bármely változást a törvényekben, amely eredményt adna a népszavazásnak, az Egyesült Királyság alkotmánya által engedett módon lehet csak végrehajtani, vagyis a Parlament határozata által. Ahhoz, hogy másképp folytassák, meg kellene szegni az alkotmányos alapelveket, amelyek évszázadokra nyúlnak vissza. Az ezt követő események követik majd azt az alapelvet, hogy a kormánynak nincs joga visszalépni az EU-s szerződésektől a Parlament jóváhagyása nélkül.”
Mind a 11 tagja a Legfelsőbb Bíróságnak jelen volt a 4 napos kihallgatáson decemberben – először a bíróság életében -, hogy jelezzék az alkotmányos jelentőségét a döntésnek. Lord Neuberger, Lady Hale, Lord Mance, Lord Kerr, Lord Clarke, Lord Wilson, Lord Sumption, és Lord Hodge állította kihívás elé a kormányt, míg Lord Reed, Lord Carnwath, és Lord Hughes más véleményen volt, és a kormánnyal értett egyet.
A Bíróság előtt nagy tömeg gyűlt össze, média és az emberek vegyesen. Jeremy Wright ügyvéd azt nyilatkozta: „Hát persze, hogy a kormány elégedetlen a döntéssel. De van olyan szerencsénk, hogy egy olyan országban élünk, ahol mindenkinek, minden embernek, szervezetnek, és még a kormánynak is a törvényekhez kell tartania magát, így kötelességük a döntés szerint eljárni, és megtenni minden intézkedést, hogy az megvalósulhasson.”
„A Bíróság végig nagyon világosan jelezte, hogy ők most nem arról döntenek, hogy az ország maradjon-e az Európai Unió része, vagy sem.”
A keresetet a kormány ellen a tavalyi népszavazás után Gina Miller befektetési menedzser és Deir Tozetti Dos Santos fodrász nyújtotta be, mivel szerintük a Parlamentnek kellene kontrollálnia az 50. cikkely kezelését. Miller azt mondta, az ügy „az alkotmányunk velejéig hatol”, és hozzátette, hogy „csak a Parlament biztosíthat jogokat a brit embereknek, és csak a Parlament veheti el őket. „Se a miniszter, se a kormány nem remélheti, hogy megkérdőjelezhetetlen. A Parlament a legfelsőbb hatalom. A mai döntés eredménye lesz, hogy az általunk megválasztott parlamenti képviselők tapasztalatuk és szakértelmük segítségével dönthetnek majd a közelgő tárgyalások legmegfelelőbb lefolyásáról.”
A kormány azzal tiltakozott, hogy a júniusi népszavazás megadta a minisztereknek a legitimitást arra, hogy végrehajtói hatalomként intézkedéseket tegyenek. Azonban a Legfelsőbb Bíróság három fő tagja is Miller érvelése mellé állt, miszerint a Parlamenté kell, hogy legyen az utolsó szó. Ez a döntés nagy port kavart novemberben, amikor is a kiválást támogató sajtó „az emberek ellenségeinek” nevezte a három bírót. Amikor a kormány aztán a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, Wales, Skócia, és Észak-Írország kormányai is kijelentették, hogy kellene, hogy beleszólásuk legyen az 50. cikkely aktiválásába. Ha ezt támogatták volna, az jelentősen késleltette volna a Brexit kivitelezését, azonban a Bíróság névtelen szavazással úgy döntött, az Egyesült Királyságnak nem kötelessége konzultálni ezekkel a kormányokkal.
Lord Neuberger kijelentette, hogy a döntésnek „semmi köze ahhoz, hogy az országnak a EU-ban kellene maradnia, vagy sem, és ahhoz se, hogy a kilépésnek hogyan és mikor kellene történnie.”
Miller és a kampányoló társai több személyes zaklatás áldozati lettek, miután a Legfelsőbb Bíróságra került az ügy. „Megdöbbentett, hogy mennyi támadást kaptam az elmúlt hónapokban csak azért, mert feltettem egy jogos kérdést. Remélem, hogy a hatalomban álló emberek sokkal gyorsabban el tudják majd ítélni az olyanokat, akik az elvárható illem és kölcsönös tisztelet nélkül cselekszenek.”
David Davis, a Brexit titkára várhatóan később ismerteti a kormány hivatalos válaszát a döntés kapcsán. A rövid, előkészített törvénytervezetet a kormánynak az Alsóházzal és a Felsőházzal is meg kell majd szavaztatnia.
Ez azt jelenti, hogy elméletben van esély arra, hogy meggátolják a Brexitet. Azonban a valóságban erre kevés az esély, mivel a konzervatív képviselők, akik minőségi többségben vannak a Parlamentben, valószínűleg szinte mind a kilépés mellett teszik le a voksukat. Csak akkor lehet másképp, ha az Európa-párti konzervatívok és az ellenzék egyesíti erőit. A Felsőházban azonban már érdekesebb lehet a kérdés, ahol a kormánypárt nincs többségben, sőt olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy szervezetten próbálják majd megakadályozni az 50. cikkelyt. Ez azonban egy általános szavazást is eredményezhetne, ami a Lordok jövőjét fenyegetheti, amit nagy valószínűséggel nem fognak megkockáztatni. Forrás: Standard Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com