Három fiatalt szúrtak le London utcáin, alig több, mint 24 óra alatt 1

Több késszúrással megöltek egy fiatalembert, ezzel ez a harmadik halált okozó késeléses támadás történt tegnap Londonban alig több mint 24 óra leforgása alatt.

Három fiatalt szúrtak le London utcáin, alig több, mint 24 óra alatt 3

A rendőrség azt nyilatkozta, hogy a 20 éves férfit a Wager Streeten, Mile Endnél támadták meg, délután 4:45 körül. Egyből a kórházba siettek vele, azonban az orvosok hiába küzdöttek az életéért, nem tudtak segíteni rajta, és egy óra múlva belehalt sérüléseibe. A szemtanúk szerint nem messze a házától történt a késeléses támadás, a családja és a szomszédok egyből az utcára rohantak, hogy megpróbáljanak segíteni neki.

Három fiatalt szúrtak le London utcáin, alig több, mint 24 óra alatt 4

Többen is kétségbeesetten próbálták szájon át lélegeztetni, mielőtt a mentő megérkezett, hogy életbe tartsák. „Nagyon sokan akartak segíteni, mindenki kiabált vagy sírt.” Egy másik szomszéd szerint pedig „amit hallottunk, az rengeteg üvöltözés volt, és egy autó, amely csikorgó kerekekkel elhajtott a helyszínről.” A detektívek szerint a fiatalember a barátaival volt, mielőtt hazafelé tartva egy csapat ember megközelítette, és megkéselte. Már letartóztattak egy 18 éves fiút gyilkosság gyanújával az ügyben, egyelőre őt az egyik rendőrőrsön hallgatják ki. Hozzátették, hogy szeretnének beszélni bárkivel, aki azon a környéken volt abban az időben, és látta, mi történt, vagy tud bármit az esetről.

Ez az eset azután történt, hogy egy órával korábban a 19 éves Abdullahi Tarabit késelték halálra Northoltban, valamint még hétfőn, kevesebb, mint 24 órával korábban szintén megöltek egy embert Plumsteadben. Tarabi halála kapcsán már négy letartóztatás történt, őt két órával a támadás után, fél 6 körül nyilvánították halottnak. A szemtanúk szerint a fiút többen üldözték, és segítségért kiabált, mielőtt a bátyja megpróbálta egy biztonságos házba berántani, sikertelenül.

Három fiatalt szúrtak le London utcáin, alig több, mint 24 óra alatt 5

Hétfőn pedig szintén egy húszas éveiben járó férfit késeltek meg délkelet-Londonban, Plumsteadben. A rendőröket a Bournewood Roadra hívták ki, egy csendesebb kertvárosi környékre, ahol a vérző férfit találták a földön. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni. „Mindenhol rendőrautók voltak. Volt ott pár rémült fiatal, valamint az megkéselt fiú családja is, akik nagyon ki voltak borulva a történtektől. Borzasztó volt látni” – mondta egy szemtanú.     Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után