Három fiatalt halálra gázolt egy Audi Londonban, amikor a buszmegállóban levők közé csapódott 1

Három tinédzser fiú meghalt, amikor egy autó egy buszmegállóba csapódott, magával sodorva az ott álldogáló fiatalokat Haynes területén, Nyugat-London egyik külvárosi részén.

Három fiatalt halálra gázolt egy Audi Londonban, amikor a buszmegállóban levők közé csapódott 3

Mindhárom fiút, név szerint Harry Rice-t, George Wilkinson-t and Josh Kennedy-t a helyszínen halottnak nyilvánította a kiérkező mentőorvos, miután az Audi elütötte őket. Az autót vezető 28 éves férfit halált okozó veszélyes autóvezetés vádjával letartóztatta a helyi rendőrség. Sérülései miatt először őt is kórházba kellett vinni, de utána egyből előzetesbe kerül.

A rendőrség keres még egy férfit, aki az Audiban utazott a sofőrrel együtt, de a baleset után elmenekült a helyszínről. Mást egyelőre nem keresnek az esettel kapcsolatban.

Három fiatalt halálra gázolt egy Audi Londonban, amikor a buszmegállóban levők közé csapódott 4

„Még folyik a nyomozás a baleset minden körülményének felderítéséért, valamint azt is igyekszünk kideríteni, hogy hányan tartózkodtak a kocsiban akkor pontosan” – nyilatkozta a rendőrség. Azt is hozzátették, hogy nem kezelik terrortámadásként a balesetet.

A nyomozók ezzel párhuzamosan vizsgálódnak egy „veszekedés” után, ami néhány perccel a baleset előtt történt egy közeli Esso benzinkútnál, mivel úgy gondolják, a két esetnek köze lehet egymáshoz.

A rendőröket és mentőket péntek este 8:41-kor hívták ki a Stephenson Lane-en található megállóba a baleset miatt. A mentősök már nem tudták megmenteni a fiúk életét. Még hivatalosan nem erősítették meg az áldozatok személyazonosságát, de a helyiek már rengeteg virágot és gyertyát helyeztek ki a helyszínen, amelyek George, Harry és Josh nevű fiúkat gyászolnak.

A buszmegállóban várakozó többi fiatal nem sérült meg a balesetben. A buszmegállóval szemben lévő focipálya dolgozói szerint a buszra váró fiatalok egy 16. szülinapi partira igyekeztek – ez a buli a Goals egyik dolgozója szerint elmaradt a tragédia után.

Három fiatalt halálra gázolt egy Audi Londonban, amikor a buszmegállóban levők közé csapódott 5

A helyiek másnap rengeteg virággal és gyertyával emlékeztek meg a fiúkról a helyszínen, ahol a meggörbült kerítés és fal emlékeztet a szörnyű balesetre. Egyes szemtanúk készítettek olyan képeket is, ahol még ott van az összetört Audi is.

„Ez egy nagyon forgalmas út, és elég nagy sebességgel szoktak itt elhaladni autók. Az a csoda, hogy eddig nem történt még más ilyen borzalmas baleset” – mondta egy közelben dolgozó biztonsági őr. A benzinkútnál dolgozók beszámoltak róla, hogy a rendőrök elkérték a biztonsági kamerás felvételeiket, amelyen néhány fiatal a benzinkút mellett veszekszik „Nem tudjuk, hogy mi köze a kettőnek egymáshoz, a rendőrök nem mondanak nekünk semmit” – mondta egy alkalmazott. Azt is hozzátette, hogy a fiatalok általában nem jártak azon a környéken.

Két srác, aki a helyszín közelében volt elmesélte, hogy a három fiú barátai teljesen összeomlottak a baleset után. „A telefonjukba kiabáltak, azt mondogatták, hogy három barátunk meghalt. Teljesen készen voltak.”

A rendőrség kéri, hogy ha bárki látott valamit az eset kapcsán, jelentkezzen náluk, hogy könnyebben összerakhassák ennek a szörnyű balesetnek a részleteit.    Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után