Háború küszöbén: Felszólították az összes britet, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát, mert Oroszország napokon belül megindíthatja a támadást 1

A brit külügyminisztérium pénteken felszólított minden brit állampolgárt, hogy azonnal hagyja el Ukrajnát, mivel az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy Oroszország „bármelyik pillanatban” megindíthatja az inváziót.

Háború küszöbén: Felszólították az összes britet, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát, mert Oroszország napokon belül megindíthatja a támadást 3

A kormány néhány perccel a Fehér Ház egyik sajtótájékoztatója előtt küldte ki a figyelmeztetést, amikor Jake Sullivan, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta, hogy a támadás már a téli olimpia ideje alatt megkezdődhet. Ben Wallace, az Egyesült Királyság védelmi minisztere is arra figyelmeztetett, hogy az invázió „bármikor kezdetét veheti”, Boris Johnson pedig Európa biztonsága miatti félelmének adott hangot a nyugati vezetőkkel folytatott beszélgetése során.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a becslések szerint 130 ezer katonát gyűjtött össze az ukrán határon – bár eddig többször is tagadta, hogy támadást tervez. Sullivan azonban kijelentette, hogy „az oroszok abban a helyzetben vannak, hogy bármelyik nap elindíthatnak egy nagy méretű hadműveletet Ukrajna ellen”.

A külügyminisztérium szóvivője ezt mondta: „A brit állampolgárok biztonsága a legfontosabb számunkra, ezért frissítettük az utazási tanácsainkat. Arra kérjük az Ukrajnában tartózkodó brit állampolgárokat, hogy amilyen hamar csak lehet távozzanak az országból, amíg ezt a rendelkezésre álló tömegközlekedési eszközök segítségével megtehetik.”

Péntek este kiadott új útmutatásában a külügyminisztérium azt is javasolta, hogy senki ne utazzon Ukrajnába. Úgy tudni, hogy az országban tartózkodó britek száma néhány ezer főre tehető mindössze. Úgy tudni, hogy napokon belül kivonhatják a kijevi brit nagykövetség személyzetét is a térségből.

Háború küszöbén: Felszólították az összes britet, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát, mert Oroszország napokon belül megindíthatja a támadást 4

Az Egyesült Államok korábban figyelmeztette az ukrajnai amerikaiakat, hogy távozzanak az országból, mert nem küld oda csapatokat mentőakcióra, ha Oroszország megtámadja Ukrajnát. Joe Biden amerikai elnök csütörtök este figyelmeztetett, hogy „a dolgok nagyon gyorsan eldurvulhatnak”, és felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal távozzanak.

A nyugati vezetők péntek délután tartottak megbeszélést a válság megvitatására. Boris Johnson a tárgyalások során azt mondta szövetségeseinek, hogy az ukrajnai helyzet miatt félti Európa biztonságát. A Downing Street szóvivője ezt: „A miniszterelnök azt mondta a megbeszélésen, hogy a jelenlegi körülmények között félti Európa biztonságát. Véleménye szerint a NATO-szövetségeseknek teljesen világossá kell tenniük, hogy súlyos gazdasági szankciókat von maga után, ha Oroszország meghozza azt a pusztító következményekkel járó döntést, hogy megtámadja Ukrajnát. Sürgette a vezetőket, hogy működjenek együtt Ukrajna gazdasági támogatása és védelme érdekében.”

Az online meetingen részt vett az Egyesült Államok, Olaszország, Lengyelország, Románia, Franciaország, Németország, az Európai Tanács, az Európai Bizottság és a NATO vezetői is.

Wallace Moszkvában tárgyalt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel a háború elhárítására irányuló diplomáciai erőfeszítések részeként. „Jelenleg több mint 130 000 katona állomásozik készenlétben vagy gyakorlaton – plusz harci repülőgépek és hajók a Fekete-tengerre – Ukrajna határainál, és ez nem normális.” – mondta Wallace a brit nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón. Bevallotta, hogy most kevésbé optimista, mint korábban, hogy lehet diplomáciai megoldást találni erre a válságra.

Az Ukrajna körüli feszültség az elmúlt hónapokban egyre nőtt. Nyolc éve Oroszország annektálta Ukrajna déli részét, a Krím félszigetet. Azóta Ukrajna hadserege háborúban áll az oroszok által támogatott lázadókkal az orosz határok közelében lévő keleti területeken. A válság az elmúlt hónapokban eszkalálódott, Moszkva ugyanis ultimátumot adott, hogy Ukrajna nem válhat a NATO tagjává, közben pedig egyre gyűlnek az orosz csapatok az ukrán határ mentén.

A Pentagon pénteken közölte, hogy további 3000 katonát küld Lengyelországba, hogy csatlakozzanak az ott már gyülekező 1700 katonához. Boris Johnson a héten kijelentette, hogy a NATO erőfeszítései a régióban, beleértve az Egyesült Királyságot is, hogy több katonát biztosítanak az ukrán katonák kiképzéséhez és 2000 páncéltörő rakétát, azt a célt szolgálják, hogy „elhárítsák azt a veszélyt, ami az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb válságává alakulhat Európában”. A NATO-tagországok, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Németország is szigorú szankciókra figyelmeztettek, ha Oroszország úgy dönt, hogy benyomul seregeivel Ukrajnába.   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után