Fordult a kocka Nagy-Britanniában: a munkáspárt népszerűsége megelőzte a kormányét 1

Jeremy Corbyn pártja már 8%-kal több szavazatot szerezne, ha most lennének a választások, mint Theresa May konzervatívjai, legalábbis ez derült ki a legfrissebb felmérésekből.

Fordult a kocka Nagy-Britanniában: a munkáspárt népszerűsége megelőzte a kormányét 3

A megkérdezés azt mutatja, hogy a munkáspárt még élvezi a Maynek katasztrofálisan alakult választás utóhatásait – a YouGov szerint a konzervatívok jelenleg 38%-on, míg a munkáspárt 46%-on áll. A múlt havi ICM felmérésben még csak 2%-os volt a vezetés, kicsit később az Opinimuméban már 6%.

A jelentős fordulat a pártok állásában egy hónappal a kellemetlenül sikerült választások után jött, amiben ugye May egy kényszerű koalíciót volt kénytelen kötni a DUP párttal a többségért – ez minden ráadásul 1 milliárd fontba került nekik. Amikor May kihirdette az előrehozott választásokat, még nagyon magasan vezették a támogatottsági listákat minden piackutató cég szerint, sőt elvileg 1980 óta nem álltak ilyen jól.

De a balul elsült választási kampány után – amiben például volt, hogy teljesen vissza kellett vonniuk a kiáltványukban tervezett dolgokat, például a közellátással kapcsolatban – a munkáspárt hamar átvette a vezetést. A konzervatívok végül 13 parlamenti helyet el is vesztettek, és elvesztették eddigi minősített többségüket is, amit még két éve, David Cameronnal az élen megnyertek. A munkáspárt pedig megszerezte a szavazatok 40%-át, és 33 extra helyet.

Ez a legutóbbi felmérés még tovább erősítheti a konzervatív pártban a belső feszültséget, főleg a miniszterelnök jövőjét illetően. Bár May ragaszkodik hozzá, hogy 2022-ig ő marad a párt élén, a következő választásokig, egy megkérdezésből az is kiderült, hogy a válaszadók 49%-a szerint le kellene mondani ezután a csúfos vereség után (és csak 38% szerint kellene maradnia a Downing Streeten).

Egy másik felmérés szerint a megítélése már jócskán negatív tartományokban van, míg Corbyné már pozitív – ez pont a fordítottja a választások előtti állapotoknak. A válaszadók 44%-a szerint Corbyn „jól dolgozott”, míg a miniszterelnökről csak 28% gondolta ugyanezt.    Forrás  Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után