Fordult a kocka 2 nappal a népszavazás előtt Nagy-Britanniában 1

Alig két nap van hátra a szigetország jövőjét komolyan befolyásoló népszavazásig, és az utolsó pillanatban fordulni látszik a kocka a közvélemény kutatások legfrissebb adatai szerint.

eu-referendum-getty

Csütörtökön eldől, hogy Nagy-Britannia bent marad-e az Európai Unióban, vagy kilép belőle. Ez egy rendkívül fontos döntés lesz az ország és a lakosság számára, és a verseny a maradást és a kilépést támogató csoportok közt rendkívül kiélezett. Egészen mostanáig, a statisztikai adatok arról szóltak, hogy többen vannak a kilépés mellett állók, mint akik maradnának. Alig két hete az egyik felmérést végző cég olyan adatokat közölt le, mely szerint az emberek 55%-a kilépne, és csak 45%-a maradna, ami 10 pontos előnyt jelentett. Ez ilyen röviddel a szavazás előtt tekintélyes különbségnek számított.

Azonban fordulni látszik a kocka. Úgy tűnik, az utolsó pillanatban mégis csak több lehet a maradás mellett voksolók száma. A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy azon szavazók közt, akik tudják mit akarnak, 48 órával a szavazás előtt 53% az aki maradni szeretne, és 47% menne. Ez nagy fordulat, ami több dolognak is betudható lehet.

Számít, a két oldal kampányainak hatékonysága, hogy mennyire tudják meggyőzni az embereket, és hogy mennyire hiteles, amit mondanak. Ez mondjuk nem egyszerű, mivel a maradást pártoló miniszterelnök épp a minap élt át nehéz pillanatokat, ugyanis igen csak a sarokba szorították a nézők kérdéseikkel egy élő tv adásban. Boris Johnson, London volt polgármestere, aki a kilépés mellett állók fő alakja, sem áll túl jól. Sajnos mindkét féle kampányának egy jelenetős részét teszi ki, hogy a tények feltárása helyett inkább egymás kampányát és hitelességét próbálják aláásni.

A fordulatot okozhatja az is, hogy az emberek az utolsó pillanatban visszatáncolnak a kilépéstől, mert félnek a beláthatatlan következményektől, de az is szerepet játszhat, hogy a bizonytalan szavazók közül hányan döntöttek egyik vagy másik oldal mellett a kampányok hatására.

Az előző héten még a kilépést szorgalmazók vezettek 1 százalékponttal, mostanra azonban a maradás pártiak vannak elől 7-tel. A brit médiában az utóbbi hetekben érezhetően maradás párti a hangulat. Sokkal több az amellett szól hír és rengeteg híresség szólal fel, hogy maradjunk bent, mert jobb lesz így. A legfrissebb például David Beckham, akit nem kell bemutatni, és épp ma nyilatkozta, hogy Együtt erősebbek vagyunk, ezért szerinte maradni kell.

Az, hogy mennyien fognak biztosan elmenni szavazni, szintén változott. A maradás mellett szavazók 15%-kal többen mondták, hogy elmennek, összesen 69%, míg a kilépést támogatóknál ez a szám esett 5%-ot, 64%-ra.

Soros György, a magyar származású milliárdos is azt nyilatkozta, hogy ő a maradás mellett áll, és hogy Brexit esetén a font hatalmasat esne, és azt hinni, hogy nem befolyásolná negatívan az átlagos életminőséget, igen merész gondolat. Egy másik közvélemény kutatás szerint, amit a YouGov csinált, szintén fordult a kocka az elmúlt hét eredményei óta, mert a bizonytalan szavazók nagy része a maradás felé hajlik. Bárhogy is lesz, csütörtökön, illetve péntek reggelre legkésőbb, tudni fogjuk, hogy mi lesz.             Forrás: http://www.independent.co.uk/

[fblike]

Ugrás a HuNglia főoldalára 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után