A brit kormány vizsgálatot indít az önkormányzati adótartozások „katasztrofális” behajtási gyakorlata miatt, amely alapján akár hat héten belül végrehajtók kopogtathatnak az ajtón, ha valaki mindössze egy havi fizetéssel elmarad – és azonnal követelhetik az egész éves adó befizetését. A döntés Martin Lewis, a MoneySavingExpert.com alapítója és az általa létrehozott Money and Mental Health Policy Institute (MMHPI) nevű jótékonysági szervezet hosszú kampányának eredménye.

Martin Lewis: „Az önkormányzati adó a legagresszívabb adósságbehajtási forma – itt az idő a változásra”
A MMHPI még 2024-ben indította kampányát, melyben a „elavult, kegyetlen és embertelen” rendszer megváltoztatását követelték. A jelenlegi szabályozás értelmében, ha valaki egy havi részlettel elmarad, három héten belül felszólíthatják a teljes éves összeg kifizetésére, ami például egy 140 fontos elmaradásból egy 1668 fontos számlát eredményezhet alig három hét alatt.
Az ügy most új lendületet kapott: Pat McFadden miniszter, a kormány egyik magas rangú tagja megerősítette az ITV reggeli műsorában, hogy konzultáció indul a szabályok módosításáról annak érdekében, hogy ésszerűbb fizetési határidők lépjenek életbe.
„A pénzügyi szolgáltatók – például hitelkártya- vagy gyorskölcsön-cégek – jogszabályi kötelezettség alatt állnak, hogy segítséget nyújtsanak az adóssággal küzdő ügyfeleknek. Ezzel szemben az önkormányzati adó behajtása olyan mértékben agresszív és gyors, hogy még a bankokat is zavarba ejtené” – fogalmazott Martin Lewis az élő interjúban.
Az első lépés az igazságosabb rendszer felé?
Helen Undy, a MMHPI vezérigazgatója szerint ez „az első valódi előrelépés egy igazságosabb önkormányzati adóbehajtási rendszer felé”, és külön öröm, hogy a walesi kormány is hasonló konzultációt indított.
„Ha sikerül megváltoztatni a jelenlegi szabályozást, az több ezer ember életét teheti könnyebbé, és megszüntetheti a méltánytalan pluszköltségeket, amelyek a már így is elviselhetetlen adósságokat tovább növelik” – mondta Undy.
Egyetlen elmaradt fizetés is bírósági eljáráshoz vezethet
Ha valaki nem tudja időben befizetni önkormányzati adóját, három héten belül felszólíthatják a teljes éves összeg egy heti határidővel történő kifizetésére. Amennyiben ez sem történik meg, az önkormányzat bírósághoz fordulhat, hogy „liability order”-t szerezzen, mely lehetővé teszi a végrehajtók (bailiffs) bevetését és más agresszív behajtási módszereket.
A MMHPI hangsúlyozza, hogy ez a rendszer különösen súlyos mentális egészségügyi következményekkel jár, főleg azért, mert a mentális problémákkal küzdők kétszer nagyobb eséllyel maradnak el az adó befizetésével.
„Az önkormányzatok természetesen kötelesek behajtani az adókat, hogy biztosítsák a közszolgáltatásokat. De ha valaki nehéz helyzetbe kerül, elvárható lenne, hogy együttérzéssel közelítsenek – ez azonban sajnos sok esetben nem történik meg” – ismerte el Pat McFadden miniszter.
Lehet 12 hónap alatt is fizetni – de kevesen tudják
Bár a council tax-et hivatalosan évente számítják ki (áprilistól áprilisig), az angliai önkormányzatok jellemzően 10 részletben kérik a befizetést (áprilistól januárig). Ugyanakkor minden angol önkormányzat köteles lehetővé tenni a 12 havi részletfizetést is, ha azt az adózó kéri.
Pat McFadden szerint ezt a lehetőséget alapértelmezetté kellene tenni, mert így havonta kisebb összeggel terhelnék az embereket, ami segíthet elkerülni az elmaradásokat.
Mi következik most?
A brit kormány konzultációt indít a szabályozás módosításáról – konkrét részleteket még nem közöltek, de a közvélemény és szakmai szervezetek véleményét is várják. A Money and Mental Health Policy Institute szerint, ha az új szabályozás valóban méltányosabb és emberségesebb rendszert hoz, az valódi fordulatot jelenthet a brit adóbehajtási gyakorlatban. Forrás