Rengeteg új jogszabály módosítás, törvény és egyéb változás jön 2017-ben a szigetországban, olyanok, mint a minimálbér emelkedése, a cigarettás dobozok teljes átalakulása és még sorolhatnánk. Ezeket próbáltuk kicsit összefoglalni, és a legérdekesebbeket egy csokorba szedni mindenkinek. Biztos volt, aminek az érkezéséről már sokan hallottatok, és olyan is, ami elkerülte a legtöbb ember figyelmét. Most itt van minden egy helyen.
Ismét emelik a minimálbért
A minimálbér a 2017-es évben ismét ugrik egyet sokak örömére. Áprilistól mindenki 30p-vel többet keres majd, aki 25 év fölötti és minimálbért keres, ugyanis az új minimális órabér £7.50-re emelkedik majd. A 18-20 évesek minimális órabére £5.60-ra emelkedik, míg a 21-24 évesek körében ez az összeg £7.05 lesz majd. A cél az, hogy 2020-ra £9 legyen a minimálbér Nagy-Britanniában. Sajnos a független Living Wage Foundation szervezet által megállapított létminimumhoz szükséges bértől továbbra is elmarad a minimálbér, ez ugyanis jelenleg £8.45 országszerte, kivéve Londonban, ahol £9.75.
Gyerekülés a kocsikban
Jelenleg a törvény szerint a gyerekeknek 12 éves korukig vagy amíg a 135cm-t el nem érik, gyerekülés használata kötelező. Márciustól a háttámla nélküli gyerekülések használata a 125cm vagy 25kg alatti gyerekek esetében biztonsági okok miatt tilos lesz. Ez a jogszabály azonban csak a március után vásárolt ülésekre vonatkozik szóval nem fognak senkit megbüntetni azért, ha a régebbi gyerekülést továbbra is használja.
Nő a támogatott gyakornoki állások száma
Áprilistól lép életbe egy új jogszabály, mely a nagyvállalatokat összesen 3 millió gyakornoki állás létrehozására készteti. Ez azokat a vállalatokat érinti, amelyek évi legalább 3 millió fontot fizetnek ki alkalmazottaiknak így a kisebb vállalatokra nem helyeződik extra teher. Ez rengeteg 16 évet betöltött diáknak fogja lehetővé tenni, hogy a tanulmányaik mellett gyakorlati tapasztalatra és némi pénzre is szert tehessenek.
Dohányzás / cigis dobozok
Egy ideje már megfigyelhette mindenki, aki dohányzik, hogy csukott ajtó mögött tárolják a cigit, és úgy kell kitalálnunk, hogy mit kérünk. Májustól azonban a cigarettát gyártó nagy márkáknak nem lehet saját dizájnjuk, tehát minden cigaretta egységes sötét zöld színű dobozban lesz. Emellett a 10es kiszerelésű cigik és a 30g-nál kisebb kiszerelésű dohányok megszűnnek és nem lesznek kaphatók a továbbiakban. A remények szerint 2.4 millióval kevesebb ember fog így dohányozni az EU területén.
A kocsik után fizetendő útadó (road tax)
Áprilistól csak a teljesen elektromos autókra nem kell majd egyáltalán útadót fizetni. Minden más járműre a szén-dioxid kibocsátástól függően lesz meghatározva, hogy mennyit kell majd fizetni az első évben, majd minden további évben £140 lesz a fix éves díj. Aki április előtt vásárol autót, arra még a jelenleg érvényben lévő szabályok fognak vonatkozni.
Mi az ami jöhet még 2017-ben, de egyelőre nem 100%:
A „microbeads”, vagyis mikroszkópikus műanyagszemcséket tartalmazó termékek, mint pl fogkrém, vagy tusfürdők betiltása, ugyanis mint kiderült ezeket a víztisztító rendszerek nem szűrik ki, és mindenféle mérgező anyagokat felvehetnek, amik újra a szervezetünkbe kerülve akár komoly bajokat is okozhatnak.
Betilthatják az ingatlanügynökségek által beszedett mindenféle horribilis összegű díjakat, amiket szerződések megírásáért, meghosszabbításáért és hasonló nevetséges feladatokért kérnek el. A becslések szerint ez az érintett ügyfelekre évi több, mint £300 extra terhet ró.
Törvény ami megelőzi, hogy az emberek utcára kerüljenek és hajléktalanokká váljanak. Ennek a kivitelezése a helyi önkormányzatok feladata lenne, és többek közt az volna a cél, hogy azoknak, akik a hajléktalanná válás határán vannak, valamiféle szállást biztosítsanak fixen. Ezt a témát a parlament ebben a hónapban tűzte napirendre.
A támogatásokkal és egyéb adózással kapcsolatos változásokat is megtaláljátok itt. Forrás: independent Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com