Fél Anglia erről beszél: 8,000 sörös dobozt (is) hagyott ott az egyik bérlő a kiköltözéskor 1

Brutális káoszt hagyott maga után egy albérletben a bérlő, mikor kiköltözött, mindazok után, hogy egy éven át nem is fizetett egy fityinget sem. Az elképesztő méretű és szagú szeméthalmot maga mögött hagyva pedig csak ennyit írt landlordjának: „hagytam egy kis kupit…”.

Fél Anglia erről beszél: 8,000 sörös dobozt (is) hagyott ott az egyik bérlő a kiköltözéskor 3

A hampshire-i Andoverben található két ágyas lakás vécéjét „soha nem húzták le”, helyette WC-papírt és emberi ürüléket hagytak egy durván másfél méter magas halomban a fürdőszoba padlóján. Tengernyi sörös doboz és félig megevett kebabok sokasága borította a padlót, de olyan szinten, hogy nem lehetett látni a szőnyeget sehol. A halmokban álló, „életre kelt” penészes kenyértornyokról nem is beszélve.

Freddie Gillium-Webb, akinek a bérlő által hátrahagyott szemétdomb eltakarítása volt a feladata, azt mondta, hogy 10 üveg hypot kellett elhasználnia ahhoz, hogy a lakás egyáltalán elkezdjen hasonlítani az eredeti állapotára. Őt a landlord azt követően értesítette, hogy ő maga is szembesült a szörnyű valósággal. A bérlő ráadásul mindennek a tetejébe egy teljes éve nem fizetett bérleti díjat.

Fél Anglia erről beszél: 8,000 sörös dobozt (is) hagyott ott az egyik bérlő a kiköltözéskor 4

A 29 éves takarító srác látott már ezt azt életében, mivel csatornák tisztításával is foglalatoskodik, de saját elmondása alapján, az ürülék, és a rohadó ételek miatt így is háromszor elhányta magát az alatt a 30 óra alatt, amíg a lakást rendbe szedte.

„Amint beléptem az ajtón, mindenhol sörös dobozok hevertek, és a szag szörnyű volt. Nyilvánvalóan egyáltalán nem használta a kukát, mert a konyha tele volt élelmiszer-hulladékkal, a nappaliban pedig félig elfogyasztott kebabok voltak szanaszét dobálva. Az emeleten cigarettavéggel teli szemetes zsákok voltak, és nem lehetett látni a padlót, mert annyi sörös doboz volt – azt hiszem, összesen körülbelül 8000 -et távolítottam el. A WC-re tornyot építettek wcpapírból és ürülékből. Úgy nézett ki, mint amit soha nem húztak le. A takarítás egyszerűen véget nem érő volt. Az első nap után az se látszott, hogy egyáltalán haladtam volna bármennyit is.” – mesélte.

Fél Anglia erről beszél: 8,000 sörös dobozt (is) hagyott ott az egyik bérlő a kiköltözéskor 5

Az okozott kár a ki nem fizetett lakbérrel együtt több, mint 12,000 fontra rúgott. A főbérlő megkezdte a kilakoltatási procedúrát, de a bérlő végül úgy döntött, hogy magától távozik. Vélhetően ezért gyűjtögette a szemetet a házban oly lelkesen, hogy visszavágjon, amiért kitessékelik a lakásból. Mondjuk az érthetetlen, hogy miért volt felháborodva, amikor nem is fizetett…

Mint kiderült a WC elromlott és nem lehetett lehúzni. Feltehetően a bérlő ezt azért nem jelentette, mert akkor kiderült volna milyen állapotok uralkodnak a lakásban.

Azt gondolná az ember, hogy az ingatlanközvetítőn keresztül történő bérbeadás biztonságos. Nos úgy tűnik még sem teljesen az. Az ilyen bérlőket pedig valami fekete listára kéne tenni, mert különben egy ilyen sztori újra és újra megismétlődhet, és valószínűleg előbb vagy utóbb meg is fog.                Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után