Extrém állapotok, megdöbbentő fotók készültek egy indiai étteremben Nagy-Britanniában, ami elnyerte a „súlyos közegészségügyi kockázatot jelent” státuszt 1

Ez az az „elismerés”, amelyet egyetlen étterem sem szeretne – hivatalosan „hatalmas közegészségügyi kockázatot jelentő státuszt” kapni.

Extrém állapotok, megdöbbentő fotók készültek egy indiai étteremben Nagy-Britanniában, ami elnyerte a „súlyos közegészségügyi kockázatot jelent” státuszt 3

Ez történt ugyanis a walesi Newportban található Jewel Baltival étteremmel, miután 2022 januárjában környezetvédelmi szakemberek meglátogatták a helyet. A helyzet annyira rossz volt, hogy Aktar Miah korábbi igazgató konkrétan megkérdezte, hogy megtagadhatja-e az ellenőröktől az étterembe való belépés jogát.

Aztán pedig közölte velük, hogy a konyhát egy kicsit ki kellene takarítani, de amit a helyiségbe belépve találtak, az valami egészen más volt, valami olyan, ami csak a legvadabb rémálmaikban fordul elő.

Tom Roberts ügyész a következőket mondta az ügy kapcsán: „A csótányok és patkányok valósággal ellepték a helyet. Ez nyilvánvaló volt, és elképzelhetetlen, hogy a vádlott vállalatnak ezt egy tagja se vette volna észre. A rágcsálók és rovarok csak úgy hemzsegtek, de továbbra is üzemelt az étterem, és ételt szolgáltak fel a helyi lakosság tagjainak, ami óriási közegészségügyi kockázatot jelentett.”

Extrém állapotok, megdöbbentő fotók készültek egy indiai étteremben Nagy-Britanniában, ami elnyerte a „súlyos közegészségügyi kockázatot jelent” státuszt 4

A nyers húst piszkos edényekben tartották, és némelyiket csak lefedték, és kint tárolták. A falakat és a padlót kosz és por borította, patkányszőr, patkányürülék és poshadt vizes tálcák hevertek mindenfelé. Amikor az ellenőrök lepermetezték a padlót, csótányok egész raja kezdett el futkosni mindenfelé.

Miah-nak azt mondták, hogy az üzlet nem maradhat nyitva, és ő beleegyezett, hogy önként bezárja az éttermet. Ezt követően több felszólítást is kapott, hogy zárjon be, amelyeknek nem tett eleget. A 37 éves Aktar Miah és a 28 éves Afzal Miah, akik testvérek, ketten vezették az éttermet a Desi Kitchen nevet viselő cég igazgatóiként.

A pár elismerte, hogy 15 vádpontban sértették meg/nem tartották be a meghatározott közösségi rendelkezéseket. Aktar Miah, a Newport-i Milton Road-ról szintén bűnösnek vallotta magát négy rendbeli higiénia javítási felszólítás be nem tartása miatt. Aktar Miah teljes mértékben vállalja a felelősséget a konyha állapotáért, hozzátéve, hogy senkinek nem lett baja a náluk vett étel fogyasztása miatt.

Kiderült, hogy a vádlottak bevétele az étteremből és egy chipsboltból származik, és ha bevonják az engedélyeiket, az súlyosan érintené a családjukat. Afzal Miah, a Newport-i Clevedon Roadról, azt mondta, hogy idős anyja gondozójaként is tevékenykedik, és emellett most munkát keres.

Extrém állapotok, megdöbbentő fotók készültek egy indiai étteremben Nagy-Britanniában, ami elnyerte a „súlyos közegészségügyi kockázatot jelent” státuszt 5

Az ítélethirdetéskor Shoman Khan bíró ezt mondta: „Őszintén szólva a borzasztó élelmiszer-higiéniáért kell most büntetést kiszabnom… A fényképeket nézve nehéz elképzelni ennél aggasztóbb körülményeket. Csak a leírások hallgatása önmagában is megdöbbentő, és az a tény, hogy ebben az étteremben ilyen körülmények között árultak ételt, megdöbbentő.”

„Rothadó étel közt hemzsegő kukacokat találtak, amik közt élő csótányok is voltak. Emellett, patkányok és patkányürülék mindenhol, a patkányokat lehetett hallani, ahogy a falakban mászkáltak mindenhol. A tények hallatán megdöbbentett az is, hogy az emberek egyáltalán hajlandóak voltak ilyen körülmények között dolgozni. Ezt elképesztőnek találom – nem beszélve arról a tényről, hogy kész volt kiszolgálni a vásárlókat ezek közt a borzasztó mocskos körülmények között.”

Extrém állapotok, megdöbbentő fotók készültek egy indiai étteremben Nagy-Britanniában, ami elnyerte a „súlyos közegészségügyi kockázatot jelent” státuszt 6

Aktar Miah-t 12 hónap börtönbüntetésre ítélték, 18 hónapra felfüggesztve. Afzal Miah-t szintén felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, de 10 hónapra, és 150 óra fizetetlen munka elvégzésére és emellett 1400 font perköltség megfizetésére is kötelezték. A Desi Kitchen 14 000 font bírságot kapott. Most Aktar Miah felesége vette át az étterem vezetését, ahol állítólag „jelentős fejlesztések” történtek, és továbbra is nyitva áll. Úgyhogy lehet menni falatozni…     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után