A brit kormány a hírek szerint azt tervezi, hogy az edzőtermeknek, a szépségszalonoknak és a fodrászatoknak azonnal megengedi, hogy újranyissanak, amint december 2-án véget ér a második országos szintű lockdown.

A konzervatív képviselők állítólag arra figyelmeztették a pénzügyminisztert, hogy ne feledkezzenek meg a szépségiparról és az edzőtermekről és ne ignorálják a kéréseiket és a rettentő nehéz helyzetet, amiben vannak jelenleg. Anglia-szerte több ezer vállalkozás kétségbeesetten várja, hogy újra megnyithassa kapuit, miután a néhány hete elrendelt a második nemzeti „lezárás” miatt mindenkinek le kellett húznia a rolót.  A jelenlegi helyzetet sokan csak „karácsony előtti rémálomként” emlegetik.

Arról nem is beszélve egyébként, hogy az edzőtermek, szépségszalonok, legtöbbje ráadásul (sok étteremhez és kocsmához hasonlóan) a megfelelő óvintézkedésekkel még biztonságossá is tették magukat Covid ellen, és most mégsem üzemelhetnek. Az emberek karácsony előtt egyébként is mindig rengetegen meg akarják csináltatni a körmüket, a hajukat, és ez óriási bevételi forrás, és egyfajta mentőöv lehetne milliónyi vállalkozás számára.

Boris Johnson, brit miniszterelnök a hírek szerint a lockdown végeztével a kocsmák nyitvatartását is meg fogja hosszabbítani, és 10 helyett este 11-ig lehet majd dorbézolni (természetesen kulturáltan). Emellett a kormány a további változtatásokról is pontosabb infót fog szolgáltatni a hét elején, többek közt egy új szigorúbb három készültségi szintes rendszer bevezetéséről. Várhatóan a legtöbb olyan üzlet is, ami bezárt, újra megnyílik majd, mivel mind a miniszterelnök, mind Rishi Sunak pénzügyminiszter többször is hangsúlyozta a „működő gazdaság” fontosságát.

A pénzügyminiszter továbbá szerdán egy 100 milliárd fontos hosszú távú infrastrukturális beruházási tervet is bemutat majd, amely többek közt egy 3 milliárd fontos csomagot is tartalmaz az NHS megsegítésére.

Eközben a legfrissebb statisztikai adatok szerint további 341 ember halt meg a szombati nap során, akik az elmúlt 28 napban kapták el a vírust, és ezzel az Egyesült Királyság területén a járvány halálos áldozatainak a száma 54 626-ra emelkedett.     Forrás