Érvénybe léptek az új karanténra / külföldről érkezőkre vonatkozó szabályok Nagy-Britanniában 1

Az Egyesült Királyságba érkező turisták, illetve a nyaralásukból hazatérők ezrei szembesülnek drasztikus változásokkal mától, ami a karanténra vonatkozó szabályokat illeti.

Érvénybe léptek az új karanténra / külföldről érkezőkre vonatkozó szabályok Nagy-Britanniában 3

Talán a legfontosabb változás az összes közül, az az, hogy mostantól azok a Nagy-Britanniában élők, akik mind a két oltásukat megkapták, nem kell, hogy 10 napra karanténba vonuljanak, amikor a sárga listán szereplő országok valamelyikéből visszatérnek. Egyelőre az EU országainak legtöbbje, Magyarországot is beleértve a sárga listán van.

A szabályok ma hajnali 4 órától léptek érvénybe, és alig 33 percre rá, már le is szállt az első repülő, ami egy British Airways járat volt Szaud-Arábiából. Azt viszont ne felejtsük el, hogy az utasoknak továbbra is kell egy negatív Covid tesztet felmutatniuk a szigetországba való indulás / visszatérés előtt. Sőt, az érkezés után egy PCR teszt is vár rájuk, csak „hogy érezzék a törődést”.

Mindeközben a hétvégén a nem beoltott nyaralók ezrei rohantak vissza Nagy-Britanniába a Baleár-szigetekről. A Mallorcáról, Menorcáról és Ibizáról érkezők ugyanis csak ma hajnali 4 óráig voltak karanténmentesek mostantól ugyanis ezeket a területeket áthelyezték a sárga listára.

Egy másik rossz hír sokak számára, hogy a Franciaországba utazó, vagy oda menni tervező britek százezrei csak péntek este értesültek arról, hogy az Egyesült Királyságba onnan visszatérőknek akkor is karanténba kell menniük, ha megvan mind a két oltásuk. A brit kormány bejelentette, hogy a Franciaországból visszatérő utasokra továbbra is érvényben maradnak az utolsó pillanatban módosított karantén szabályok, mert az először Dél-Afrikában azonosított „béta-variáns” esetleges behozatalától tartanak.

Ez az új szabály vonatkozik azokra is, akik Franciaország területén keresztül jutnak el valamilyen járművel a Csatorna kikötőibe – bár az Amszterdamból és Brüsszelből érkező Eurostarral utazó utasok mentesülnek, mert ezek a vonatok megállás nélkül haladnak át Franciaországon.        Forrás