Ennyibe került eddig minden Nagy-Britanniában dolgozónak a Brexit, már most isszuk a levét 1

A becslések szerint Nagy-Britannia hatalmas gazdasági csapást fog elszenvedni a Brexit miatt, de a helyzet az, hogy a hétköznapi egyszerű dolgozók, már most isszák a levét, pedig még meg sem történt.

Ennyibe került eddig minden Nagy-Britanniában dolgozónak a Brexit, már most isszuk a levét 3

Egy új tanulmány arra mutatott rá, hogy mostanáig, a kilépés megszavazása óta, ha átlagot számolunk, akkor minden egyes Nagy-Britanniában dolgozó ember több, mint egy heti bérét költötte a „Brexitre”. Ez javarészt a megemelkedett árak miatti többlet kiadásnak köszönhető, amit pedig a 2016-os népszavazás indított be.

Dr. Dennis Novy, közgazdász professzor arra a megállapításra jutott, hogy a kilépés körüli mizéria következtében, már az első 12 hónap alatt átlagosan durván 404 fonttal több kiadása volt minden háztartásnak. A kutatási eredményeit egy átfogó riportban publikálta a Centre of Competitive Advantage in the Global Economy. Az ő számításai szerint a háztartások átlag 7.74 fonttal költöttek többet hetente a népszavazás utáni egy évben a Brexit miatt, mint az előtte való 12 hónap folyamán.

Ennyibe került eddig minden Nagy-Britanniában dolgozónak a Brexit, már most isszuk a levét 4

„Számos politikus azt nyilatkozta, és nyilatkozza ma is, hogy senki nem szavazott arra a népszavazáson, hogy szegényebb szeretne lenni. Ez a kutatás azonban rávilágít arra, hogy akármire is szavaztak az emberek, ha akartak, ha nem, már most szegényebbek miatta, mint voltak.” – nyilatkozta a téma kapcsán James Kirkup, a Social Market Foundation igazgatója.

Néhány hónappal ezelőtt már egy másik szakértő csoport is kiadott egy tanulmányt, amely arra jutott, hogy hatalmas gazdasági visszaesést jelenet az országnak, ha kilép az EU-ból, azonban most már az is látszik, hogy valójában nem csak a jövőben lesz rosszabb, hanem már most az.

A tanulmányt készítő csoport arra is kitért, hogy mennyire járulhat hozzá a kilépés az infláció emelkedéséhez. Megjegyezték, hogy a font értéke a többi valutához képest jelentősen csökkent a szavazás után, míg a fogyasztói árindex inflációja 2016 júniusában 0,4 százalékról 2017 júniusában 2,6 százalékra emelkedett. Úgy találták, hogy ez nagyrészt a népszavazás után a font árfolyamának csökkenése miatt volt. Dr. Novy szerint ebből 1.7 % a Brexit szavazásnak tudható be.

Mindeközben Theresa May miniszterelnök még mindig kétségbeesetten próbál közös nevezőre jutni az EU-val, és a saját kormányával egyszerre, hogy a csúnyán megbukott brexit tervezetét valahogy mégis lenyomja az egyik fél torkán.

Az EU-s vezetők eközben egyre kevésbé vidámak a dolgok alakulásának tekintetében. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke például nem bírta tovább és élő adásban szólt be igen keményen a Brexitet kitervelőknek.

Jelenleg a „Backstop” kérdésköre a probléma a Brexit tervezetben. Ennek célja, hogy megakadályozza egy fizikai határ újbóli felállítását Írországban, ami azt érné el, hogy az Egyesült Királyság továbbra is kénytelen lenne betartani az EU vámszabályait az átmeneti időszak után, ha nem érnék el szélesebb körű kereskedelmi megállapodást. A Downing Street azt nyilatkozta, hogy a miniszterelnök „nyitott az új, és az eddigiektől eltérő javaslatokra”, hogy elérje a kitűzött célokat.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után