Eltörte párja nyakát egy férfi Angliában, csak mert a nő közölte, hogy elhagyja

Egy 57 éves édesanya, Trudi Burgess élete örökre megváltozott, miután bántalmazó partnere olyan erővel lökte meg, hogy elszakította a gerincvelőjét, és ezzel maradandó bénulást okozott neki. A nő azt mondta neki, hogy elhagyja – ez váltotta ki a végzetes támadást.

Eltörte párja nyakát egy férfi Angliában, csak mert a nő közölte, hogy elhagyja

„Hallottam, ahogy reccsen a nyakam – azt hittem, meghalok”

Trudi elmondása szerint volt párja, Robert Easom (56) olyan erővel taszította meg február 17-én, hogy azonnal összeesett, és nem érezte többé a testét. Az orvosok 11 órán át műtötték, de a sérülések visszafordíthatatlanok maradtak: a nő jelenleg tolószékhez kötött, és otthonát teljesen át kell alakítani ahhoz, hogy visszanyerhesse önállóságát.

play-sharp-fill
További információért kattints ide

Az esküdtszék mindössze 27 perc alatt bűnösnek találta Easomot szándékosan okozott súlyos testi sértés miatt. A rendőrség „erőszakos, irányító zsarnokként” írta le a férfit. Az ítéletet 2026 februárjában hirdetik ki.

„Legalább harmincszor próbáltam elhagyni”

Trudi szerint kapcsolatuk kezdettől fogva tele volt félelemmel és kontrollal.
Egy szörny lakozott benne. Olyan volt, mint Jekyll és Hyde – vagy a Hihetetlen Hulk” – mondta a Daily Mailnek. Kapcsolatuk 2016 novemberében kezdődött, nem sokkal azután, hogy Trudi elveszítette férjét, Craiget, aki agydaganatban halt meg. A gyász idején különösen sérülékeny volt – ezt használta ki a férfi.

Évekig tartó bántalmazás – életveszélyes támadásokkal

Eltörte párja nyakát egy férfi Angliában, csak mert a nő közölte, hogy elhagyja

A nő be is jegyezte telefonjába az eseteket, hogy megértse, mi történik vele. A támadások között szerepel:

  • 2018-ban Yorkban a férfi a fürdőszobába vonszolta és fenyegette.

  • 2019-ben a lépcsőn rángatta fel, a fejét minden egyes fokhoz hozzávágva.

  • 2021-ben egy másik yorki úton a fejére húzott egy lepedőt, és meg akarta fojtani.

  • 2024 februárjában pedig úgy meglökte, hogy a nő gerincvelője elszakadt.

Trudi azt mondta a végzetes napról:
Sikítottam, hogy ne bántson. Próbáltam lenyugtatni, mondtam, hogy szeretem, és visszajövök. De nem lehetett megállítani.

Gyermekei gyűjtést indítottak – 200 ezer font a cél

A kétgyermekes anya jelenleg sem járni, sem önállóan mozogni nem tud. Lányai, Gina (28) és Jackson (27) GoFundMe-kampányt indítottak, hogy:

  • a házat akadálymentesítsék,

  • speciális tolószéket vásároljanak,

  • hosszú távú gondozást biztosítsanak.

A gyűjtés eddig 127 817 fontnál tart, a cél 200 000 font.

„Szeretném visszakapni az életem”

Trudi bízik abban, hogy az átalakításokkal és a kezelésekkel legalább részben visszanyerheti önállóságát.  Forrás