Dühös megjegyzések érkeztek a közönség soraiból, a Question Time c. műsorban, ahol David Cameron még utoljára megpróbálta meggyőzni a szavazókat arról, miért érdemes a maradás mellett voksolni a közelgő népszavazáson. Ez volt a miniszterelnök utolsó televíziós szereplése a csütörtöki népszavazás előtt.
A vasárnap esti műsorban, amelyen a nézők kérdéseket intézhettek az EU-val kapcsolatban a miniszterelnökhöz, az egyik néző azzal vádolta Cameront, hogy ő „egy huszonegyedik századi Neville Chamberlain” és a koalíciót Hitler Németországával hasonlította össze.
Bár a közönséget egyformán válogatták össze a Brexitet és a maradást pártolók táborából, ill. olyan nézőkből, akik még nem döntötték el, melyik irányvonalat támogassák, a kérdések nagyon hamar nyíltan ellenségessé váltak, alig mutatva némi támogatást Cameron állításai iránt.
A képviselőt több alkalommal azzal vádolták, hogy hazudik a bevándorlási célok kapcsán. „Miért mondta a nyilatkozatában azt, hogy ezrekre akarja lecsökkenteni az EU-s bevándorlók számát, ha nagyon jól tudja azt, hogy nem képes kontrolálni ezeket a számokat?” — mondta az egyik néző.
Ezen kívül, kritizálták azért is, hogy nem ad igaz választ arra vonatkozóan, hogy meg fogja-e vétózni Törökország csatlakozását az EU-hoz… „Ez nem fog megtörténni a közel jövőben.” — mondta Cameron a Törökország EU-hoz való csatlakozásával kapcsolatban.
A miniszterelnököt szidták amiatt is, hogy túl sok szakértőre támaszkodik. „Az emberek annyira kiábrándultak az intézményből, hogy már nem hallgatnak a szakértők véleményére.”
Ezen kívül, többször felszólították arra, hogy mondjon le.
A közönség egyik tagja kihívta a miniszterelnököt ezt mondva: „Cameron úr, ön azt mondja, hogy az Európával letárgyalt politikáját nem lehet felülbírálni — pedig, lehet. Ön most tényleg a huszonegyedik századi Neville Chamberlain, aki egy darab papirt lóbál a levegőben azt mondva az embereknek, hogy „Ez az, amit megszereztem, megvan az ígéret”, ahol egy diktatúra Európában simán elutasíthatja azt? Egyszerű kérdés, igen vagy nem, kérem.”
A férfi ezzel arra utalt, hogy Cameron, még a népszavazás előtt próbált megtárgyalni bizonyos EU-tagsággal kapcsolatos kérdéseket, úgy mint a bevándorlók munkanélküli státuszának korlátozása és a gyereknevelési támogatások.
A néző szerint, ez hasonló Chamberlain megbékítési programjához, amely akkor volt érvényben, amikor Hitler megszállta Európát. Chamberain a második világháború első hónapjában irányította Britanniát, mielőtt Winston Churchill leváltotta.
Cameron visszautasította az összehasonlítást, mondva: „Amit ezzel kapcsolatban mondhatok, az az, hogy a többi 26 miniszterelnök és elnök egyetértett ezzel. Tudják, hogy ha Britannia a maradásra szavaz, ők foganatosítják azt. Ez [az EU] nem birodalom és diktatúra. A népszavazással azt bizonyítjuk, hogy ha Britannia el akarja azt hagyni, akkor el is tudja. Független ország vagyunk, mi választunk, hogy csatlakozunk-e.”
Vasárnap, korábban, mindkét kampány vezető politikusai megtették az utolsó dobásukat annak érdekében, hogy meggyőzzék a szavazókat a népszavazás utolsó napjaiban. Boris Johnson amnesztiára szólított fel az illegális bevándorlók iránt, akik már több mint tíz éve az Egyesült Királyságban élnek.
Michael Gove, aki szintén a Brexit mellett kampányol, elzárkózott Nigel Farage bevándorlás ellenes plakátjától, mondván: „Amikor megláttam a plakátot, bele borzongtam. Azt gondoltam, hogy nem lenne jó döntés.”
George Osborne pénzügyminiszter szintén kritizálta a plakátot, aki a maradás mellett kampányolók nevében „undorítónak és hitványnak” nevezte annak tartalmát.
A királyság csütörtökön fut neki a nagy népszavazásnak, amelynek az eredménye pénteken már a kora reggeli órákban várható. Forrás: www.independent.co.uk, www.indy100.indepenent.co.uk
[fblike]
- Így láthatod az angliai magyarokank szóló akciókat
- Így értesülhetsz friss híreinkről azonnal
- Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (18,000fő)