Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 1

Matt Hancock egészségügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy lezáratja Anglia egyes partszakaszait, ha a nyilvánosság továbbra is figyelmen kívül hagyja a távolságtartásra vonatkozó irányelveket. A becslések szerint csak Dorset területén több, mint fél millióan özönlötték el a partokat.

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 2

Az Egyesült Királyság eddigi legforróbb napján az idei évben, csütörtökön százezrek lepték el a tengerpartokat. A hőmérő higanyszála pedig egészen 33,3C-ig emelkedett a London nyugati felén levő Heathrow repülőtéren.

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 3

Bournemouth, Christchurch és Poole partjait teljesen ellepték az emberek, abszolút figyelmen kívül hagyva a kormány által bevezetett korlátozásokat. A helyi önkormányzatok teljesen tehetetlenek voltak ekkora tömeggel szemben, hiába küldtek ki mindenhova a szokásosnál jóval több járőrt. Az emberek viselkedését rettentő felelőtlennek titulálták.

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 4

Az óriási tömeg akadályozta a forgalmat, összevissza szemetelt, és rengetegen parkoltak tilosban. A bournemouthi önkormányzat például arról számolt be, hogy ma reggel 33 tonnányi hulladékot kellett eltávolítani az ottani tengerpartról a tegnapi események után. Számos bejelentés érkezett arról is, hogy voltak, akik ott maradtak a parton éjszakára, és még a kukákat kiüríteni próbáló személyzetbe is belekötöttek

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 5

Az egészségügyminiszter ezt nyilatkozta az eset kapcsán, mikor megkérdezték, hogy lezárják-e emiatt az incidens miatt a tengerpartokat: „Nos, megvan hozzá a hatalmunk. Azonban nem lenne jó ha használnunk kellene, mert az emberek elég kemény három hónapon vannak túl. Mindenkinek jár, hogy élvezhesse a jó időt. A kulcs az, hogy ezt úgy tegyük, hogy közben betartsuk a szabályokat….”

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 6

„…Maradjon mindenki a saját háztartásában élőkkel, és tartsa a távolságot a többiektől. Végre eredményeket értünk el a vírus elleni küzdelemben, és nem akarjuk hogy annyi ember kemény munkája emiatt kárba vesszen… Arra kérek mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, amik a távolságtartásra vonatkoznak. Megvan a hatalmunk, hogy ilyen esetekben cselekedjünk, és ha a fertőzöttek száma újra emelkedni fog, akkor nem fogunk habozni.”

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 7

Chris Whitty, főorvos szintén arra figyelmeztetett, hogy ilyen szintű hanyagság ennyi ember részéről semmi jóhoz nem vezet.

Elképesztő tömeg a brit tengerpartokon: az egészségügyminiszter a partok lezárásával fenyegetőzött 8

„A koronavírust a közös erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült visszaszorítani, azonban még mindig sok a beteg. Ha nem követjük az előírásokat, a fertőzöttek száma újra emelkedni fog. Természetes dolog, hogy az emberek szeretnek a napon sütkérezni, de úgy tegyük már, ha lehet, hogy az biztonságos legyen mindenki számára. ” – írta twitteren.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után