Egy részeg utas megpróbálta kinyitni egy londoni repülőjárat ajtaját a levegőben 1

A British Airways  egyik Londonból induló járatán le kellett fogni egy részeg nőt, miután menet közben megpróbálta kinyitni az egyik vészkijárat ajtaját.

reszeg no

Az amerikai rendőrség őrizetbe vette az utast a bostoni repülőtéren, aki a jelentés szerint egy 30 év körüli nő. A járat a Heathrow reptér 5-ös termináljáról indult a szerdai napon. Az utasok elmondásai szerint minden elég gyorsan történt és elég nagy zűrzavar volt. A gépen még egy kis dulakodás is volt, mivel az ittas hölgyet le kellett fogni, mert nem bírt magával.

Több utas és az utaskísérők beavatkozására is szükség volt, miután a hölgy többször is megfogta az ajtó kilincsét és megpróbálta kinyitni. Az incidens miatt kettes szintű riadókészültséget kellett elrendelni a gépen, ami egyben azt is jelenti, hogy erőszakos viselkedés történt a járaton.

DSCF1480

A British Airways 213-as járatának pilótája üzent a massachusettsi rendőrségnek, hogy a fedélzeten az egyik utast le kellett fogni, és leszállás után vegyék őt át, mivel megengedhetetlen viselkedést tanúsított, veszélyeztetve ezzel utastársai épségét. Az ügyben a nemzetközi hatóságok bevonásával nyomozás indult, de terrorveszélyre utaló jelek nem voltak. Ami biztos, hogy a kérdéses személy erős alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A legelső hírek egyébként tévesen arról szóltak, hogy a pilóta fülke ajtaján próbált bejutni, de később tisztázódott, hogy az egyik vészkijárat ajtaját próbálta kinyitni. (Lehet, hogy más is ivott azon a repülőgépen.)

A járat szerda reggel szállt fel Londonból, Heathrow repteréről, és Bostonba tartott, ahova kora délután meg is érkezett.

„A járat legénysége kihívta a rendőrséget, hogy a Bostonba történő megérkezésük után átadhassák a „rendetlenkedő” utast. A járataink személyzete, valamint az utasok egyaránt megérdemlik, hogy biztonságos körülmények közt, jó hangulatban teljen az útjuk. Mi pedig nem tűrjük az ilyen deviáns, felháborító viselkedést a gépeinken.” – nyilatkozta a közismert brit légitársaság szóvivője.    Forrás: http://www.standard.co.uk/

  • Itt csatlakozhatsz a HuNglia Facebook csoporthoz (12,300fő), és hivatalos oldalunkhoz (15,700fő).
  • Próbáld ki új szolgáltatásunkat, a Hunglia keresőt.
  • Így tudsz a mobilodon HuNglia ikont elhelyezni, hogy közvetlenül elérd oldalunkat.
  • Ha van egy érdekes, tanulságos angliai magyar sztorid, küldd el: info@hunliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után