Egy fiatal lányt megerőszakoltak, egy 16 éves srácot pedig megkéseltek fényes nappal Londonban 1

Egy fiatal lányt megerőszakoltak fényes nappal egy kelet-londoni parkban, egy fiatal srácot pedig megkéseltek egy szintén a főváros keleti felén levő metrómegálló előtt.

Egy fiatal lányt megerőszakoltak, egy 16 éves srácot pedig megkéseltek fényes nappal Londonban 3

A londoni rendőrség szexuális bűntényekkel foglalkozó részlege nyomozást indított egy támadás kapcsán, ami még a keddi nap folyamán történt a West Ham Parknál. A fiatal, az elmondások alapján tinédzserkorú lányt az egyelőre ismeretlen férfi elkövető a park egyik bejáratánál támadta meg, ami a Fairland Road-nál található.

Az incidens valamikor a délután folyamán, olyan 4 óra magasságában történt. Az ügy kapcsán egyelőre a rendőrség még nem tartóztatott le senkit.

A park a legnagyobb füves terület Newham területén és az azt karban tartó City of London Corporation azt nyilatkzta, hogy „igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy segítsük a rendőrség munkáját.”

Szintén alig pár nappal ezelőtt egy mindössze 16 éves fiút pedig megkéseltek a nyílt utcán a Dagenham Heathway station kijáratánál. Az eset kedden késő délután történt 5:20 körül.

Egy fiatal lányt megerőszakoltak, egy 16 éves srácot pedig megkéseltek fényes nappal Londonban 4

A szemtanúk elmondása alapján a helyszínt perceken belül ellepték a rendőrök.

Szerencsére a srác sérülései nem életveszélyesek. A helyszínre érkező mentősök azonnal ellátták, majd a legközelebbi kórházba siettek vele.

Az utcát egy rövidebb időre lezárták az esetet követően, de azóta már újra zavartalanul lehet közlekedni a metróállomás melletti utcákon. Az eset kapcsán egyelőre szintén nem történt letartóztatás. A helyi rendőrség arra kért mindenkit, hogyha látott valamit, ami segítheti a nyomozás menetét, akkor vegyék fel velük a kapcsolatot.

Csupán július végéig összesen 87 embert gyilkoltak meg a brit fővárosban. Ez az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva 28%-os emelkedést jelent, ami nem jó hír az itt lakók számára. A gyilkosságot elkövetők 80%-át fogta el a rendőrség ez alatt az idő alatt. Ami sajnálatos, hogy 2010 óta összesen 20000-rel kevesebb rendőr van az utcákon a költségvetési hiányok miatti leépítéseknek köszönhetően.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után