Csoportosan megerőszakoltak egy nőt London belvárosában 1

Szabályszerűen embervadászat indult, és a rendőrség nagy erőkkel keres több elkövetőt is, miután egy szörnyű támadás során csoportosan megerőszakoltak egy nőt London belvárosában.

Csoportosan megerőszakoltak egy nőt London belvárosában 3

A rendőrség jelentése alapján három férfi követte el a súlyos bűntettet, akik a nőt egy elhagyott mellékutcába terelték Covent Garden környékén. Ezt követően az eddigi információk alapján legalább kettő elkövető erőszakkal közösült az áldozattal. A 34 éves hölgy a barátaival ment el szórakozni aznap este, amikor a támadás történt.

A Soho területén levő Greek Streeten tartózkodott, amikor a három férfi megkörnyékezte nemsokkal éjfél után. Az eset egyébként pár hete történt, de a rendőrség most hozta nyilvánosságra a felvételeket, amin az elkövetők is láthatók, ahogy elsétálnak a nővel.

A CCTV kamerái által felvett videókon látszik, amint az egyik későbbi támadó kézen fogva sétál el a nővel, miközben a másik két elkövető egy pár méterrel lemaradva követi őket észrevétlenül.

A Met Police detektívje, Ben Lucas, aki a nyomozást vezeti, azt mondta, hogy ez egy szörnyű incidens, és az áldozatot rettenetesen megviselte a támadás, és még mindig nagyon rossz lelki állapotban van a történtek miatt.

Csoportosan megerőszakoltak egy nőt London belvárosában 4

„Nyilvánosságra hoztunk egy felvételt, amin a gyanúsítottak láthatók a Greek Streeten, annak reményében, hogy valaki hátha felismeri őket. Ha bárki tud róluk valamit, kérjük keressen meg bennünket.”

A vallomások alapján a 3 elkövető személy származását tekintve ázsiai.      Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után