Egyre több fiatal kerül kilátástalan helyzetbe az Egyesült Királyságban a „méltánytalan” albérletpiac miatt – figyelmeztetnek jótékonysági szervezetek. Sok 18–20 év közötti fiatal hiába dolgozik, hiába tudná kifizetni a lakbért, a tulajdonosok életkoruk, jövedelmi formájuk vagy a kezes (guarantor) hiánya miatt egyszerűen elutasítják őket.
Az országos hálózatot működtető EveryYouth felmérése szerint a fiatalok 90 százaléka azért ütközik akadályba, mert nincs családtag, aki kezesként aláírna értük. A válaszadók 70 százaléka pedig jövedelmi okokra hivatkozó elutasítást tapasztalt – még akkor is, ha keresetük fedezné a lakbért.
„Túl fiatal vagy” – dolgozóként is az utcára kerülhetnek
A 18 éves Kalvin Glasgow-ból költözött Devonba, hogy „új életet” kezdjen. Két évig dolgozott autószerelő-tanulóként, havi legalább 1000 fontot keresett – ami Észak-Devonban elegendő lenne egy egyszobás lakás (átlagosan 597 font) vagy egy szobabérlés kifizetésére. Ennek ellenére sorra utasították el.
„Többször találtam olyan lakást, ami nagyon tetszett, de azt mondták, túl fiatal vagyok. Máskor a fizetésemet kérdőjelezték meg. Óriási stresszt okozott” – mondta.
Kalvin egy ideig hajléktalanként élt, miközben dolgozott. Végül egy devoni támogatott szállásra került az Amber Foundation segítségével, amely az EveryYouth hálózat része. Most GCSE-vizsgákra készül, és informatikai tanulmányokat tervez.
Nyolc hónap várakozás egy albérletre
A 19 éves Rosie teljes munkaidőben dolgozik egy hampshire-i pubban, heti 35–45 órát. 17 évesen hagyta el „mérgező és bántalmazó” családi otthonát, és a Step by Step támogatott szállásán élt. Amikor önálló albérletet keresett, nyolc hónapig tartott, mire egy tulajdonos hajlandó volt szerződni vele.
„Folyamatosan elutasítottak az életkorom miatt, vagy mert a jelenlegi címem a Step by Step volt. Egy tulajdonos konkrétan azt mondta, tudja, ‘milyen emberek kerülnek oda’. Mások csak kerülgették a választ” – mesélte.
Rosie 17 éves kora óta teljes állásban dolgozik, mégis úgy érzi, lenézik. „Nem tehetek arról, milyen helyzetbe születtem. A tulajdonosoknak azt kellene nézniük, tudom-e fizetni a lakbért – nem azt, hogy 20 év alatti vagyok.”
Segíthet az új törvény? Vagy épp ellenkezőleg?
Májustól lép életbe a Renters’ Rights Act, amely több védelmet ígér a bérlőknek. A jogszabály:
megtiltja a diszkriminációt a segélyben részesülőkkel és kisgyermekes családokkal szemben,
kötelezővé teszi a jogszerű indoklást kilakoltatás esetén,
erősíti a bérlők jogbiztonságát.
Nicholas Connolly, az EveryYouth vezérigazgatója szerint azonban komoly a veszélye annak, hogy a fiatalok kimaradnak a védelemből.
„Ha nőnek a tulajdonosok kötelezettségei, még inkább próbálják majd elkerülni a kockázatosnak ítélt bérlőket. Rengeteg jogilag megengedett módja van a diszkriminációnak” – figyelmeztetett.
Szerinte a támogatott szálláson élő fiataloknak nincs megtakarításuk, nincs családi hátterük, és amikor el kell hagyniuk az intézményi ellátást, szinte kizárólag a magánbérleti piac marad számukra. Szociális bérlakás a legtöbbjük számára nem elérhető.
Mit követelnek a segélyszervezetek?
Az EveryYouth azt kéri a brit kormánytól, hogy:
terjessze ki a diszkrimináció elleni védelmet az életkor alapján történő elutasításra is,
vezessen be érdemi szankciókat a diszkrimináló tulajdonosokkal szemben,
támogassa az önkormányzati kezességvállalási rendszereket,
bővítse az óvadéktámogatási programokat.
A brit Lakhatási Minisztérium szóvivője közölte: az életkor szerinti diszkrimináció „teljesen elfogadhatatlan”, és a kormány vizsgálja a további lépéseket annak érdekében, hogy mindenki biztonságos és megfelelő otthonhoz jusson.
Miért fontos ez a Nagy-Britanniában élő magyaroknak?
Az albérletpiac szigorodása és a tulajdonosi kockázatkerülés a fiatal külföldi munkavállalókat – köztük a frissen érkező magyarokat – is érintheti. Kezes hiányában, családi háttér nélkül még stabil jövedelem mellett is nehéz lehet lakáshoz jutni.
A történetek egy közös üzenetet hordoznak: a lakhatási válság már nemcsak a munkanélkülieket vagy a segélyből élőket érinti, hanem azokat a fiatalokat is, akik dolgoznak – és egyszerűen csak egy esélyt szeretnének az önálló életre. Forrás: Independent